23 - 33. szabály

23-as szabály: A diákoknak mielőbb meg kell tanulniuk az iskolai tanárok nevét, hogy így köszönthessék őket: „Jó reggelt kívánok Anikó néni!", vagy „Jó napot kívánok Béla bácsi!".38 (Megjegyzés: ha a gyerek osztálytársaival együtt tartózkodik valahol, természetesen a „ne beszélj" szabály érvényben van. Ezzel együtt is bátorítsd őket, hogy iskolába érkezéskor és távozáskor köszöntsék a többi tanárt, de ezt tegyék szünet alatt is, vagy ha feladattal megbízva kiküldöd őket, illetve más osztályokba belépéskor is.)

24-es szabály: A gyereknek tudnia kell, hogy az illemhely használata után minden alkalommal kötelező a toalettöblítés és a kézmosás. Arra is tanítsd meg, hogy nyilvános illemhelyen kézmosás előtt tépjen papírtörölközőket. Az egyik törlőkendőt a csapok elzárásához használja, a másikat pedig kéztörlésre, mert nem higiénikus olyan területeket tiszta kézzel érinteni, amit mások koszos kézzel érintenek.

25-ös szabály: Az osztályba többször is érkezhet látogató. A vendégekre vonatkozó protokollal is tisztában kell lennie a gyereknek: ismernie kell a kézfogást, hogyan kell bemutatkoznia a látogatónak, és szívesen kell fogadnia őt az iskolában.

26-os szabály: Az étkezőben tilos a székek lefoglalása. Ha valaki egy gyerek mellé akar ülni, hagynia kell, senkivel nem lehet kirekesztő. Az iskolában a tanulóknak családként kell viselkedni, egymás felé tiszteletet és kedvességet tanúsítva.

27-es szabály: Soha ne bámuljon meg másokat, miközben azokat fegyelmezik. A te tanulód sem szeretné, ha őt lesnék, mikor zűrös ügybe keveredik, vagy büntetés alá kerül, így neki sem szabad hasonló szituációban másokat figyelni. Ha viszont ő kerül fegyelmezés alá, ne mérgeskedjen, és ne teremtse le az őt megbámulókat, hagyja, hogy a tanár kezelje a szituációt.

28-as szabály: Ha a gyerek megakadna házi feladatával, bátorítsd, hogy kérdésével nyugodtan hívja fel tanárát. Ha csak üzenetrögzítő fogadja a hívást, hagyjon üzenetet a következő formában: „Üdvözlöm tanár Úr, itt _____ beszél. Segítségére lenne szükségem ____ házi feladathoz. ____ óráig vissza tud hívni. Köszönöm!". Nincs szükség egynél több üzenetre.

29-es szabály: Tanítsd meg gyermeked az étkezési illemszabályokra. Ennek jó módszere, ha elkészíted egy étkezési etikett ABC-jét, pontokba szedve mit illik, mit nem, de a kulcsszavakat üresen hagyod és vele tölteted ki.

30-as szabály: Étkezés után a gyerek takarítson el maga után. Ebbe beletartozik az asztal letisztítása, de az étkezési környezetet is meg kell néznie, hogy ne hagyjon maga körül szemetet, még a padlón sem. Fontos felelősségérzetre nevelni az evés utáni feltakarítással kapcsolatban, akárhol is tartózkodjon, ne szórjon el semmit maga körül.

31-es szabály: Ha az ember hotelben száll meg, illik némi borravalót hagyni a párnán a takarítószemélyzetnek. Az összeg nagyságát a szobaárhoz mérten tudjuk megállapítani.

32-es szabály: Az iskolabuszon történő utazásnak is ismerni kell a szabályait. Mindig előre nézve kell leülni, ne forgolódjanak a széken, hogy másokkal beszélgessenek. Ne dobjanak ki semmit az ablakokon, ne álljanak fel az ülésről menet közben. Mikor leszállnak, köszönjék meg az utat a sofőrnek.

33-as szabály: Ha az osztály tanulmányi kirándulásra megy, a diákok különféle embereket ismerhetnek meg. Ha bemutatják valakiknek, a gyerek igyekezzen megjegyezni a neveket. Távozáskor fogjon velük kezet, eközben saját nevükön búcsúzzon tőlük.

 


38 Az angolszász köszöntési forma magyarra átültetve nem tökéletesen alkalmazható, talán helyesebb ennél a szabálynál a nevek helyett a címeket alkalmazni: „Jó napot kívánok Tanárnő!"