VII. A kooperatív tanulás és a kompetenciák
Tevékenység
Kompetencia: latin eredetű szó. Alkalmasságot és ügyességet jelent. Alapvetően
értelmi (kognitív) alapú tulajdonság, de fontos szerepet játszanak benne
motivációs elemek, képességek, egyéb emocionális tényezők. Felkészültség, amely alkalmassá tesz arra, hogy különböző
helyzetekben hatékonyan cselekedjünk. Ismeretek,
általános és specifikus képességek, készségek, motívumok és attitűdök
együttese, amely segít a komplex
feladatok adott kontextusban történő sikeres megoldására. Műveltség helyett a
szakértők egyre inkább kompetenciákról beszélnek,
azaz nem annyira az elsajátított tudás, mint inkább az aktív cselekvőképesség érdekli őket. Az egyéni
cselekvőképesség természetesen nagyrészt az egyén rendelkezésére álló,
problémahelyzetekben mozgósítható tudásra épül, azonban nem korlátozható
pusztán erre, számos kompetencia is szükséges a hatékonysághoz. A kompetencia
fogalmának sokféle, csoportosítása létezik. A nevelésben a legnagyobb figyelmet
a kulcskompetenciákra kell fordítani (Nagy, 2000.) Nagy József szerint a kompetenciák funkcionális
modellje (1. ábra) a perszonális, a kognitív és a szociális kompetenciákból
adódik össze, melyhez még egyéb speciális kompetenciák járulnak. A szociális kompetencia: funkciója az egyén, a
személy szociális kölcsönhatásainak, a szociális környezettel való
együttélésének eredménye, hatékony megvalósítása, szándéktalan és szándékos
önadaptációja, önfejlődése és szociális környezetének alakítása, fejlesztése;
alapvető, egzisztenciális funkció. A szociális kompetencia teljes rendszer, az
észleléstől, a belső folyamatokon át a környezettel való kölcsönhatást
megvalósító viselkedésig, és ezeknek az értékeléséig tart, mely az egész
folyamatot szervezi. A perszonális kompetencia: egzisztenciális funkciója az
egyén túlélése, létezése, amely a testi-lelki egészség, a jó közérzet
megőrzése, helyreállítása, a szervezet és a személyiség stabilizálása, védelme
a személyiség fejlődése, az életkörülmények javítása által valósulhat meg. A
kognitív kompetenciát: tekinthetjük az általános kognitív (problémamegoldó)
motívumok, képességek, ismeretek komponensrendszerének.
A kognitív kompetencia az információfeldolgozást megvalósító pszichikus
komponensrendszer. A speciális
kompetenciák: motívumok, speciális képességek, szokások, minták, készségek,
ismeretek meghatározott részei. Bármely általános kompetenciából képződhet
speciális kompetencia; valamennyi speciális kompetencia közös alapja az
alkotóképesség és a kompetenciának megfelelő tehetség. Iskoláink egyik fő célja, tanulóink szociális nevelése, a szociális kompetenciák,
s ezen belül az együttműködési kompetenciát is tartalmazó „proszociális" kompetenciák, értékek fejlesztése, amely az
interakciós folyamatok és a szociális kölcsönhatások hatására sokféle normát
követve alakul ki. A „proszociális"
értékek fogalommal, valamint a szociális kompetencia és proszocialitás
kapcsolatának részletes kifejtésével találkozhatunk Nagy József, (2000) XXI. század és nevelés című könyvében.
1. A „proszociális" értékek, kompetenciák
A mai, modern emberi élet különösen igényli a személyközi kapcsolatokat, és az ezekhez szükséges készségeket, az együttműködést. A személyközi kapcsolatok pozitív volta az érzelmi és kognitív tényezők összekapcsolásán, egymásra hatásán múlik, amely az interakciók működtetésével hatékonyabb tanulást eredményezhet, miközben a tanulók társas készségei, kapcsolatai állandóan változnak, fejlődnek. Az együttműködés nemcsak a szocializálódást segíti, hanem aktivizálja a pszichikus komponenseket is, a tanulók pszichikai megerősítést kapnak, amely hozzájárul a lelki egészségükhöz és az érzelmi fejlődésükhöz. Az egyének fejlődésében nagy szerepe van csoportfejlődésnek, a csoport ráhatásnak, motivációnak. Ahhoz, hogy világosan lássuk a szociális nevelés és a kooperatív tanulás közötti kapcsolatot, tisztázni kell a fogalmakat és legfőbb jellemzőket. Mit értünk proszociális értékrenden, és melyek a proszocialitásra nevelés eszközei? (Nagy, 2000; Orbán, 2007.) A proszociális értékeket a szociális kompetencia pozitív értékei között kell keresni. A szociális kompetencia egy értékskálán mozog (2. ábra), amelyen megtalálhatóak az antiszociális, a lojális és a „proszociális" értékek egyaránt. Az antiszociális értékek szerint élő egyén az önérdeket mindenek fölé helyező, jogrendet, az elfogadott társadalmi normákat megszegő, esetleg erkölcstelen értékeket képvisel. A lojális magatartásra jellemző az, hogy az egyén, azért hogy a szankciókat elkerülje, vagy az egyensúlyt megteremtse, anélkül, hogy elfogadná azokat, a sajátjától eltérő értékrendet is képvisel a saját értékrendje mellett. A proszociális egyénre jellemző a másik fél érdekeit is figyelembevevő, önzetlen, segítő magatartás, aki társadalmi normáknak igyekszik megfelelni, aki az együttműködéshez nélkülözhetetlen szociális képességekkel, segítőkészséggel, empátiával, toleranciával, rendelkezik. (Nagy, 2000.) A proszociális értékekre (erkölcsi értékekre) nevelés: „A pedagógia, a nevelés számára az a feladat adódik, [...], hogy a proszociális értékrend megismerését, elsajátítását és elfogadását elősegítse. Ez minden eddigi nevelési célnál, feladatnál komplexebbnek, nehezebbnek ígérkezik, de nincs más választásunk, [...]" írja Nagy József. A szociális kompetenciák tudatos fejlesztésében, valamint a tapasztalati tanulásban látja Benda József a kooperatív tanulási módszerek alkalmazásának legfőbb előnyeit. A (Hkt) program) a tantárgyi ismeretek mellett a proszociális viselkedés kompetenciáinak fejlesztését is tartalmazza „(empátia, kölcsönös tisztelet, segítségnyújtás és elfogadás, a partner gondolatmenetének követése, szervezésirányítás, értékelés, önellenőrzés, az érzelmi intelligencia kompetenciái stb.). A tanítás helyett a (tapasztalati) tanulásra kerül a hangsúly. A tudás forrása nemcsak a tanító és a tankönyv, hanem a komplex nevelési helyzet is." (Benda, 2002, 29.). A mai, modern emberi élet különösen igényli a személyközi kapcsolatokat, és az ezekhez szükséges készségeket, az együttműködést. A személyközi kapcsolatok pozitív volta az érzelmi és kognitív tényezők összekapcsolásán, egymásra hatásán múlik, amely az interakciók működtetésével hatékonyabb tanulást eredményezhet, miközben a tanulók társas készségei, kapcsolatai állandóan változnak, fejlődnek. Az együttműködés nemcsak a szocializálódást segíti, hanem aktivizálja a pszichikus komponenseket is, a tanulók pszichikai megerősítést kapnak, amely hozzájárul a lelki egészségükhöz és az érzelmi fejlődésükhöz. Az egyének fejlődésében nagy szerepe van csoportfejlődésnek, a csoport ráhatásnak, motivációnak. Ahhoz, hogy világosan lássuk a szociális nevelés és a kooperatív tanulás közötti kapcsolatot, tisztázni kell a fogalmakat és legfőbb jellemzőket.
2. A proszocialitásra nevelés eszközei: értelmezés - tudatosítás; szociális minták - modellek; szociális és érzelmi kommunikáció; megtapasztalás. a.) Értelmezés, tudatosítás: Értelmezés és tudatosítás nélkül nincs nevelés, tehát ez a fejlesztés első lépése. Fontos, hogy ennek érdekében olyan műveltségi tartalmakkal ismerkedjenek meg a tanulók, amelyek a pozitív erkölcsi értékeket közvetítik. Fontos, hogy összefoglalják a történet, viselkedésmód lényegét, megfogalmazzák saját véleményüket az adott témáról, helyzetről. Fontos, hogy megkérdezzük a gyerekeket arról, hogy ők mit tennének hasonló szituációban, és játsszák el a szituációkat. b.) Szociális minták, modellek: A proszociális minták, modellek segítségével kialakulhat a tanulókban a helyes viselkedés: egymás segítése, együttműködés, megértés gazdag repertoárja, amelyek tényleges helyzetekben aktiválódhatnak. (A tanulók szerencsére legtöbb esetben azt követik, akit érdemes) Mintát kaphatnak az irodalmi művekből, történelmi eseményekből, szülők, tanárok viselkedéséből, társak magatartásából. Fontos, hogy a gyerekek megértsék a felvetett problémákat, hogy el tudják sajátítani azokat az értékeket, amelyekre ezek a történetek, idézetek, és személyek példát szolgálnak, hogy tudatossá váljanak bennük azok a viselkedési szabályok, normák, szerepek, amelyeket megismertek. Ebből kifolyólag elkerülhetetlen a humánus, demokratikus, segítő, megértő szülői és tanári minta, a gyerekek, mivel a tanulók ezt az attitűdöt veszik át. c.) Szociális és érzelmi kommunikáció (verbális, nonverbális): A szociális érzelmi kommunikáció esetében a viselkedés és az érzelmek kapcsolatáról, érzelmi jelközlésről van szó, amely nem nélkülözheti a kölcsönös bizalmat. (A gyerekek érezzék, hogy törődünk velük, számíthatnak ránk, akkor kialakul a bizalmi kapcsolat.) Ebből következik a vonzódás, mint motiváció, motivációs bázis, majd ehhez társul az örömérzés, a mosoly, vidámság expresszió. A tanulók ennek megfelelően reagálnak, elfogadnak, vagy elutasítanak. A szociális kommunikáció eszközrendszere magába foglalja: a szociális kontaktusokat (pl. segítségkérést, üdvözlést, tiszteletadást, önálló véleményt); a párok csoportok működését (csoportképzést, csoportidentitást, csoporttagok védelmét, gondoskodást, egymás segítését). Magába foglalja az érdekérvényesítést (versengéseket, együttműködést, szervezést-, vezetést); a szociális tanulást-, nevelést (szociális helyzeteket, interakciók által elsajátított tanult viselkedési formákat, szociális képességeket, etikai normákat) (Nagy, 2000) Az érzelmi és szociális kommunikáció összekapcsolása, szerepe, óriási szolgálatot tehet, az eredményesebb nevelés érekében. d.) Megtapasztalás, átélés, gyakorlat: Feltételei a megfelelő szociális társas közeg (Hisz a gyerekek, társak között érzik jól magukat, és egymástól tanulnak legtöbbet.); az interakciós lehetőség; megfelelő tér; a különböző tanulási formák, modellek alkalmazása; az együttműködésre alkalmas témák, feladatok; változatos módszerek. Olyan módszerek, amelyek lehetőséget teremtenek az együttműködésre, a kölcsönös segítésre, szociális értékek gyakorlására, átélésére, interakciókra, a tanulók egymás közötti kommunikációjára. A megtapasztalás, átélés, gyakorlás biztosítására a kooperatív, tanulás szervezeti formája a legalkalmasabb, amely komplexen magába foglalja az előző három eszközt is. Hatékonyságát a sok kísérlet, kutatási eredmény is igazolta. Megvalósításában nélkülözhetetlen a tanár szakmai felkészültsége, szervező munkája és megfelelő attitűdje.
3. A szociális kompetenciák fejlődése a kooperatív tanulási folyamatban
Ahhoz hogy a kooperatív tanulás során a csoportok sikeresen dolgozhassanak együtt, a tagoknak rendelkezniük kell a bizonyos szociális kompetenciákkal. Az együttműködéshez, a fegyelmezett munkához szükséges készségek: önfegyelem, alkalmazkodás, kompromisszumkészség, konfliktuskezelés, segítség kérése és megadása, megfelelő kommunikáció. A tanulás minőségéhez kapcsolódó készségek: aktív figyelem a feladatra és egymásra, pontos munka, felelősségérzet önmaguk és társaik iránt, problémamegoldó képesség, szervezőkészség. Az interperszonális és szociális kapcsolatokra vonatkozó kompetenciák: megismerő képesség, empátia, tolerancia, segítőkészség, kommunikációs készség, egymás iránti bizalom, mások véleményének tiszteletben tartása. Az együttműködési készségeket általában úgy tanítjuk, hogy a diákokat együttműködésre kérjük; így ők arra kényszerülnek, hogy pontosítsák a viselkedésüket és attitűdjeiket, amelyek a cél elérése érdekében tett erőfeszítésekben mutatkoznak meg és a szavakban, amiket használnak. Fontos, hogy kölcsönösen elgondolkodjanak ezen elkötelezettségen. A kooperatív munkában megoldandó feladat elején, utalunk a formálandó készségre és konkretizáljuk, javasolva a felhasználható stratégiákat. A szociális kompetenciák az emberi bánásmód képességei, amelyek által a társak, csoportok effektíven dolgoznak. Ahhoz hogy a csoportok sikeresen dolgozhassanak, a tagoknak rendelkezniük kell szociális kompetenciákkal. Egyik fontos alkotóeleme a kooperatív tanulásnak az, hogy a szociális képességeket a tanórák egyes fázisaiban gyakoroltatjuk, és a diákokat arra bíztatjuk, hogy használják is ezeket. A kooperatív csoportmunka fázisaiban kialakuló kompetenciák: lejátszódó történések, interakciós folyamatok számos lehetőséget teremtenek a személyiségfejlődésre, a kognitív képességek hatékonyabb kibontakoztatására, a csoport, mint „szociális erő" segítségével. a.) A feladatok értelmezésében, és meghatározásában, a tanulókban megfelelő szervezéssel és irányítással fejlődhet az elemző képesség, amely a megértést és tudatosítást segíti. Fejlődhet a nyitottság, közvetlenség, kapcsolatteremtő képesség és igény a társas tevékenységre, segítségre, segítség elfogadására. Fejlődhet a kommunikációs készség a feladat és problémák megbeszélése során, valamint a felelősségérzet. Fejlődhet az ön és társismeret azáltal, hogy a feladatokat a képességek és a tudás alapján szét tudják osztani egymás között. Fontos az önzetlenség abban, hogy mindenki kapjon lehetőséget a munkavégzésre. Kialakulhat a megegyezésre való hajlam, hogy gyorsan és veszekedés nélkül tudjanak dönteni. Fejlődhet az alkalmazkodó képesség, amikor az adott szituációt el kell fogadni. b.) A munkavégzésben fejlődhet a segítőkészség, a segítség elfogadására és segítségkérésre való hajlam. Szorgalom, igyekvőkészség, önállóság a munkavégzésben. Igényesség, pontosság a színvonalasabb munka érdekében. Fejlődhet a kommunikációs (írás, olvasás stb.) és információfeldolgozás képessége. c.) Prezentáció, bemutatkozás során fejlődhet az élvezhető előadáshoz, prezentációhoz szükséges beszédképesség (információátadás) előadókészség, tárgyi fogalomkészség, valamint a megfelelő önbizalom, hogy bátran és gátlás nélkül tudjanak beszélni. Fejlődhet a tartós figyelem, koncentrálóképesség és az ismeretek felfogóképessége. d.) Az értékelés során a kooperáció formálásában, a fejlesztő, többszintű értékelésnek van a legnagyobb szerepe, és végig kell, hogy kísérje a tanulási folyamatot. A legfőbb sajátossága, hogy működteti az önellenőrzést, önértékelést és egymás munkájának az értékelését. Ezzel párhuzamosan fejleszti a reális ön és társismeretet. Vagyis a tanulók ellenőrzik önmagukat, a csoporton belül egymást, a csoportok a csoportokat az osztály előtt, és a nevelő az osztályt és az egyéneket. Tudatosul a gyerekekben saját tevékenységük, kialakul a belső és külső kontroll, amely segíti saját önértékelő képességüket, amely által magatartásuk, önfegyelmük, gondolkodásuk, hibajavító és önfejlesztő képességük fejlődik. „A tanulóknak mindezt tevékenykedve, önállóan, egymás véleményének figyelembevételével kell végezni, amely segíti a jóindulatú (empátián és tolerancián alapuló) kritikai érzékük, vitakészségük, és a tapintatos megfogalmazás képességének fejlődését." (Orbán 1999.)
4. A „pszichológiai értelemben vett egészség"
David W. Johnson és Roger T. Johnson (1998) foglalkoztak az együttműködő tanulás és a szociális egymásrautaltság elméletével, a „pszichológiai értelemben vett egészség" gondolatával.(Orbán, 2009.). Megállapították, hogy a társakkal való együttműködés, egymásrautaltság szoros kapcsolatban áll az egyének pszichológiai egészségének mutatóival. Ők a pszichikai egészség alatt a céljaink elérése érdekében tett egymástól kölcsönösen függő kapcsolatok kialakulásának, fenntartásnak képességét értik (önbizalom, önelfogadás, önbecsülés, optimizmus, bizalom, önállóság, alapvető emberi bizalom, kiegyensúlyozottság, vidámság, közlékenység, nyíltság), amelyek segítségével csökken a szorongás a gátlásosabb tanulókban. A „pszichológiai értelemben vett egészség" kialakulását segítheti, egy mentálhigiénére alapozott iskolai szervezetfejlesztés, olvashatjuk Meleg Csilla (2000) tanulmányában: „amelynek lényege, hogy bevonja az iskolai élet minden szereplőjét, orvosokat, védőnőket, pszichológusokat, sőt a szülőket is. A tanulmány részletesen megismertet azokkal a konkrét lépésekkel, amelyeket egy adott intézményben tettek meg a mentálhigiénében érdekelt szereplők az egészlegességet megcélzó nevelési modell megvalósításáért." A program iskolai körülmények között a fejlesztést következő területeken tartja elképzelhetőnek: a „kommunikáció vonatkozásában egymás meghallgatására és a nonverbális kommunikációra való érzékenység" fejlesztésére. Érzelmi téren alapvetőnek tekinti „az érzelmek, érzések, vonzódások kifejlesztésének és kifejezésének a képességét," amelyhez szorosan hozzátartozik „a mások érzelmi szükségletei iránti érzékenység is." „A kapcsolatok vonatkozásában az összetartozási erő növelése" kap fontos szerepet, amely elképzelhetetlen a megfelelő kooperáció, az együttműködés, a tolerancia, önállóság nélkül, amelyben fontos szerepe van az önfejlesztésnek és önbecsülésnek. Ezek a társas hatások arra épülnek, hogy elfogadnak és szeretnek. A kísérletek egyértelműen igazolták, hogy az említett fejlesztés és kooperációs körülmények, kooperatív tanulás hatására a szociális készségek, kompetenciák is erőteljesebben fejlődnek, mint versenyhelyzetben vagy önálló tevékenységben. Olyan együttest alkotnak, amelyben az egyik eredmény kitárja az ajtót a másiknak. Ez azzal magyarázható, hogy a kompetenciák átalakulása, a tanulók személyiségének változása az interakciós folyamatokban, a szituációkban és a különböző helyzetekben zajlanak. A kérdés az, hogyan zajlik ez a valóságban? Melyek lehetnek a változás tényezői, és ez milyen fázisokban történhet? Az együttműködés során a csoport tagjai jelen vannak pozitív és negatív tulajdonságaikkal, tudásukkal, képességeikkel, készségeikkel. A csoportban ezeknek az adott tulajdonságoknak megfelelően viselkednek és vesznek részt a közös munkában. Erről társaiktól visszajelzést kapnak, amelyet ők maguk is megfigyelhetnek. Felmérik viselkedésük jellegét és másokra tett hatását (érzéseket, véleményeket). Felismerik felelősségüket a kapcsolataikért, a változtatásért és igyekeznek ennek megfelelni. A változás újabb változásra készteti őket, és a tanult új viselkedést a csoporttagok tovább viszik külső kapcsolataikba, amelyekre környezetük reagál. (Rudas, 1997) Vagyis változnak, fejlődnek az egyének és átalakulhat személyközi kapcsolatrendszerük. Ebben az érzelmi, szociális kommunikációnak igen nagy szerepe van. Változás létrejöhet a tanulási folyamatot átfogó valamennyi készség, képesség esetében attól függően, hogy a kooperatív tanulás mely mozzanatában érvényesül az interperszonális kapcsolat. Az azonban nagyon valószínűtlen, hogy két diák ténylegesen egyenrangú helyzetben legyen az alapján, ahogy az osztálytársak viszonyulnak, mind egyénileg, mind csoportokban az osztályon belül, valamint ahogy a tanár kezeli őket. Ez különböző viselkedéseket eredményezhet az egyes diákoknál, annak ellenére, hogy ugyanabban az osztályban tanulnak, és ugyanolyan viselkedési mintákat tapasztalnak. A célunk az, hogy a diákok elsajátítsák az együttműködési készségeket, amelyek majd későbbi életükben segítenek nekik az interperszonális kapcsolatok alakításában, javításában, az értékek megszerzésében, ez a legnagyobb kihívás a kooperatív tanulásban. Ennek a tanításnak a következményei az interakciók minőségén, sőt a diákok iskolai sikerén mérhető.
A kiscsoportokra épülő, együttműködő (kooperatív) tanulás hatékonysága ma már nem szorul elméleti bizonyításra. A szakirodalom egyértelműen leszögezi, hogy általa növekszik a gyerekek tanulási kedve és teljesítménye, miközben magatartásuk kiegyensúlyozottabbá, fegyelmezettebbé válik. A kutatások során bebizonyosodott, hogy nemcsak az intellektuális és magatartási tényezők, hanem a kognitív képességek és a szociális kompetenciák elsajátítását is segíti. Bizonyított az is, hogy a szociális egymásrautaltság és a pszichikai egészség között szoros kapcsolat van. Hatékonyabb az emocionális fejlődés, az érzelmi intelligencia, a szociális érzékenység és a pozitív értékek javulása, amelyek szoros kapcsolatban vannak a tanulmányi eredménnyel, az előmenetellel, és a szociális sikerrel. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mivel az iskolát elhagyó tanulóknak és fiatal felnőtteknek megfelelő lelki stabilitásra van szükségük ahhoz, hogy felépíthessék és fenntarthassák szakmai pályájukat, és közösségi kapcsolataikat az alapvető és fontossággal bíró egymásrautaltság érdekében, hiszen így tudnak majd hatékonyan rész venni a társadalmunk és a világ dolgaiban.
5. Tanári kompetencia
A tanári kompetenciák a tudás, nézetek és gyakorlati készségek ötvözetei, amelyek lehetővé teszik, hogy a pedagógus egy adott területen sikeresen elláthassa feladatát. A gyakorlati pedagógiai tudás olyan alapos tudás, amelyet a pedagógusok maguk alakítanak ki, s amely lehetővé teszi számukra a pedagógiai problémák felismerését, meghatározását, lehetséges megoldásaik előrelátását és végül megoldásukat, azaz, a gyakorlatra ténylegesen ható tudás. Konkrétan fogalmazva a tanárok legyenek képesek: „a tanulói személyiség fejlesztésére, a tanulói csoportok-közösségek alakulásának segítésére és fejlesztésére, a pedagógiai folyamat tervezésére. A szaktudományi tudás felhasználásával legyenek képesek, a tanulók műveltségének, készségeinek és képességeinek fejlesztésére, az egész életen át tartó tanulást megalapozó kompetenciák hatékony fejlesztésére, a tanulási folyamat szervezésére és irányítására, a pedagógiai értékelés változatos eszközeinek alkalmazására; szakmai együttműködésre és kommunikációra, szakmai fejlődésben elkötelezettségre, önművelésre" (Bárdossy, 2010)
a.) Alapkompetenciák: a tanári kompetenciákat csoportosítva megkülönböztetünk a tanár értelmiségi szerepköréhez tartozó, a tanulási folyamat eredményével kapcsolatos, és a tanítási folyamattal kapcsolatos kompetenciákat. „A tanár értelmiségi szerepköréhez kapcsolódó kompetenciák: problémafeltáró, problémamegoldó kompetenciák; saját szakmai fejlődés irányítása. A tanulási folyamat eredményével kapcsolatos kompetenciák: tanulók/hallgatók állampolgárrá nevelésének elősegítése; tudás alapú társadalomszámára szükséges kompetenciák fejlesztése tanulókban/hallgatókban; tantárgyi tanulás összekapcsolása az új kompetenciákkal. Tanítási folyamattal kapcsolatos kompetenciák: különböző társadalmi, kulturális és etnikai hátterű tanulókkal/hallgatókkal való foglalkozás; a hatékony tanulási környezet, támogató légkör megteremtése; IKT integrálása tanulásba, szakmai tevékenységbe; team-munkában történő együttműködés; iskolai/tanárképzési tanterv- és szervezetfejlesztésben, értékelésben való részvétel; szülőkkel, egyéb társadalmi partnerekkel való együttműködés" (Bárdossy, 2010).
A leírtak megvalósításához szükséges konkrét alapkompetenciák:
1. Együttműködés (feltétel nélküli elfogadás, empátia, szociális szerepek betöltése, érdekérvényesítés, kompromisszumra való készség);
2. Kommunikációs képesség (adó-vevő, hír, üzenet, beszédhelyzet, verbális, nem verbális, pedagógus-tanuló közti viszony);
3. Rugalmas viselkedésrepertoár (rugalmasság, helyzetfelismerés, konfliktusmegoldó képesség, együttműködés);
4. Gyakorlati készségek (célorientáltság és irányítási képesség, tervezés, szervezés, módszerek alkalmazása, megfigyelési, elemzési képesség, értékelés);
5. Reflektivítás (spontán reagálás, önkritika, rugalmasság, felelősségvállalás);
6. Mentális egészség (önismeret, önkontroll, saját élmények pszichés feldolgozása, autonómia, szakmai kompetencia).
A társadalom igénye az alternatív, a sokféle pedagógusszerep egyidejű létezése. Az alternatív pedagógia kreatív pedagógust igényel, aminek lényege a spontaneitás, amely a „személyiség nyomatékos jelenlétét kívánja". Ez a felfogás magával hozta a természetbarát, a holisztikus világszemléletű, a sokoldalú nevelő kívánalmait is. A hajdani tudós tanár karaktert felváltja az alkotó pedagógus típusa, amely ugyancsak nem nélkülözheti a tudományokban való jártasságot. A kor kihívása kísérletező, kutató, klinikus szerepkörre inspirálja a pedagógust. Egyre-másra születnek az új pedagógiai programok, a közoktatási törvény ma már kötelezővé teszi a saját, helyi programokon való munkálkodást. Mindez tehát a pedagógus-szerepkör bővülése irányába mutat. Az értékválság krízisállapotában összehasonlíthatatlanul nehezebb a mai pedagógus dolga, mint elődeié volt. A hajdani tekintélytisztelet rég szertefoszlott már, a diák függősége, kiszolgáltatottsága megszűnt, viszont új keletű jelenség a pedagógus kiszolgáltatottsága. Az egykor hatalmi pozíciójú pedagógus ma nemcsak a fenntartótól függ, akivel szemben meg kell védenie érdekeit, de a szülőkhöz való viszonyában is szerepváltás következett be, hiszen a szülőknek egyre több beleszólásuk van az iskola dolgaiba. A lokális környezet dominánssá vált, a pedagógus szolgáltató szerepe egyre erősödik. A változás a közszereplésben is nyilvánvaló, itt a pedagógus érdekérvényesítő szerepköre kerül előtérbe. Míg hajdan a jó erkölcs fontos kívánalom volt a pedagóguspályán, addig ma a szakmaiság került előtérbe. Az új pedagógiai módszerek megjelenése igyekszik visszaadni a morál, a humánus értékek jogos helyét a pedagógiában. A tanár munkájának lényege, hogy tudását átadva és a tanítványaiban rejlő képességeket kibontakoztatva, hozzásegítse őket, az értékeket és javakat teremtő élethez. Teljes személyiségével vesz részt, és a diákok teljes személyiségére hat. A hatni tudás a legfontosabb személyiségvonása. Ezért fontos, hogy szavai és cselekedetei összhangban legyenek. A pedagógus tanítványai vezetője. Alkotó értelmiségi. Állandóan tanulnia kell, képeznie kell magát, és részt kell vennie e társadalom életében. Vállalnia kell a harcot az erkölcsi romlás ellen. Természettisztelő és környezettudatos kell, hogy legyen. A gyermek testi és lelki fejlesztését (személyiségének fejlesztését) csakis olyan pedagógus tudja eredményesen segíteni, aki képes önmaga tökéletesítésére is, és mintát tud adni problémamegoldó készségével. A gyermekneveléshez olyan egyéniségek kellenek, akik személyiségük megjelenítésével, kommunikációjukkal követendő, pozitív példát nyújtanak. Azoknak a tanároknak, akik felhasználják a kooperatív tanulás módszerét az osztályukban, változatos szerepkörrel kell rendelkezniük. Jól kell ismernie a saját tanítványait ahhoz, hogy egyenértékű heterogén csoportokat tudjon kialakítani, az egyéni igények figyelembevételével, és ezzel segítve mind az egyén mind a csoport fejlesztését. Fontos, hogy a tanár motivált legyen, és igen jó szociális érzékkel rendelkezzen, mert csak így képes megteremteni egy együttműködő, kölcsönös tisztelettel és bizalommal teli légkört, ahol nem kell tartani egymástól, ahol a tanulók megértéssel, empátiával viseltetnek egymás iránt, és nem kell tartani a megszégyenüléstől. A tanár feladata, hogy aktív szerepet játsszon, a különböző kognitív és szociális értékek kialakításában, megfigyelő- diszkrét irányító szerepet töltsön be, amikor a csoportok dolgoznak. A csoportmunka végén a tanár feladata azon kívül, hogy az értékelés feladatát is ellátja, fontos, hogy elgondolkodtassa a csoportokat az elvégzett. A kooperatív tanulási formák alkalmazása a tanulási órákon megváltozott tanári szereppel jár együtt. A tanár felszabadul a hagyományos ismeretközlő szerep alól, és egyrészt segítőként, támogatóként, mint a tanulókkal együtt dolgozó „munkatárs" vesz részt a csoportok munkájában, másrészt koordinátorként irányítja is azt.
b.) Az új tanár szerep legfontosabb feladatai
Döntéshozatalban: szakmai és szociális célok kitűzése, csoportalkotás, a tanulási környezet kialakítása, a szükséges tanulási segédeszközök meghatározása, a tanulók csoporton belüli feladatának meghatározása. Konkrétan: 1. A célok és az értékelés kritériumainak lefektetése: A tanárnak közölnie kell a tanulás kitűzött célját. Megfogalmazza a célokat iskolai és szociális képességek és kompetenciák vetületében. Minden óra célja összefüggésben kell, hogy legyen az iskolai és interperszonális képességekkel és kompetenciákkal, és a kis csoport interakcióival. Meg kell tudnia magyarázni az értékelése kritériumait, és a tanulók munkáját is ennek alapján kell értékelni. 2. Érthetően meg kell tudnia fogalmazni a feladatokat, a szerepeket és a csoportok alakulását. 3. Tudnia kell dönteni a csoport összetétele és terjedelme felől. 4. Szükséges, hogy el tudja magyarázni a feladatot, az óra célját (kognitív és szociális), a fogalmakat, a szabályokat, melyeket a tanulóknak ismerniük kell ahhoz, hogy a követendő utasításokat megértsék, és a feladatokat jól meg tudják oldani. 5. Definiálnia kell a tanulók szerepét és kompetenciáit. A tanulók közti interakciók felépítését létrehozó bizonyos tevékenységeket, mint az olvasás, jegyzetelés, buzdítás a részvételre stb.
Tanulásszervezésben: feladatadás, pozitív függés (interdependencia) kialakítása a csoport tagjai között, egyéni felelősség kialakítása, az elvárások transzparenssé tétele, a tanulói viselkedéssel kapcsolatos elvárások ismertetése, valamint a kooperatív képességek fejlesztése.
Konkrétan:
1. Tudnia kell felosztani a tananyagot az építő egymásrautaltság jegyében. A tanár úgy szervezze a tananyagot, hogy érzékeltesse a csoportmunka, azaz az „egy mindenkiért, mindenki egyért szellemét". Adjon egy másolatot minden csoportnak a tananyagból, vagy minden tagnak különböző részeket.
2. Tudnia kell kibontakoztatni az építő egymásrautaltságot, és tanulóknak hinnie kell ebben, amihez közös célokat kell lefektetni. (a tanulók felelősek a saját és csoport minden tagjának tanulásáért). Kombinálni kell a célokért való egymásrautaltságot a pozitív megerősítésben való osztozás szintjeivel: elégedettség, jutalmazás, erőfeszítés, szerepek, identitás.
3. A felelősség megosztása érdekében ki kell tudnia építeni az egyéni és közös felelősséget, a csoporton belüli együttműködést. (A tanulók felelősek a saját és csoport minden tagjának tanulásáért). A csoporttagoknak kölcsönösen segíteni kell a másikat: így a kooperáció jótékony hatása kiterjed az egész osztályra.
4. A tanárnak fejlesztenie kell a szociális képességeket is. Minél világosabb mi is az elvárt viselkedésmód, annál inkább meg akarnak ennek felelni a tanulók. A szociális képességek a következő területeket érintik: a tanulók magaviselete (a csoporttal való összetartás, megfelelő hangerősség használata) a csoportműködés (a saját tudásrész beadása és a többiek ösztönzése a részvételre) a beszámoló (összefoglalás, kidolgozás) és a motiválás (viták, megjegyzések, magyarázatra való igény). Szükséges tehát rendszeresen fejleszteni az interperszonális képességeiket, hogy együttműködő csapattá váljanak.
5. Előtérbe kell helyezni a közvetlen építő interakciót. Az óravezetésben biztosítani kell, hogy a tanulók egymást segítsék.
A tanulók megfigyelése és beavatkozás: a tanulók viselkedésének figyelemmel követése, valamint segítő beavatkozás feladatmegoldás közben. Elemzés, értékelés: a tanulók önértékelésének fejlesztése a saját, illetve a csoport munkájának elemző értékelésével.
Konkrétan:
1. Figyelemmel kell kísérni a tanulók kapcsolatait, együttműködését, magatartását. Miközben dolgoznak, a tanár körbejár és figyeli, hogy a csoportok a feladattal foglalkoznak-e, megerősítést és támpontot ad, dicsér, ha hatékony csoportműködést lát.
2. Közbe kell avatkoznia a feladatmegoldás és a csoportmunka elősegítéséért. Ha a tanulóknak nehézségei akadnak a feladat értelmezésével, a tanár nyújtson segítséget ehhez. Ha nem túl gyümölcsöző a csoportmunka, akkor a tanár feladata, hogy ezt mégis elősegítse.
3. Fejlesztő értékelés: a tanárnak rendszeresen értékelnie kell a tanulókkal együtt a tanulási folyamatot és az elért eredményeket. Fontos a tanulók önértékelésének fejlesztése is a saját, illetve a csoport munkájának elemző értékelésével.
„Kétségtelen, hogy a kooperatív tanulási formák alkalmazása fontos szerepet játszik a szociális képességek kialakításában és fejlesztésében. Empirikus vizsgálatok sokasága mutatja azonban, hogy a kooperatív tanulási módszerek a kognitív fejlődést is kedvezően befolyásolják. Csak néhány példát említve, Norm Green felsorolása alapján (Green 2005): Madden, Stevens és Slavin 1987-ben kimutatták, hogy a kooperatív tanulási formák pozitív hatással vannak az olvasás eredményességére. Nattiv 1994-ben a tanulók segítőkészségére és matematikai teljesítményére való ösztönző hatást tudta kimutatni. Ezt Springer, Stange és Donovan 1999-ben megerősítette. Johnson 1994-ben a kritikus gondolkodás, Jager 1985-ben a verbális kommunikáció magasabb szintű fejlődését figyelte meg a kooperatív módszerrel tanuló iskolásoknál. Johnson-Johnson 1998-ban kimutatta, hogy az aktív tanulás a tanulók önbizalmára is jó hatással van. Tehát a kooperatív tanulási formák alkalmazása nem a szociális képességek egyoldalú fejlesztését szolgálja, hanem - empirikusan is kimutathatóan - pozitív hatással van a tanulók kognitív képességeinek fejlődésére is." (Óhidy, 2009.) (http://www.ofi.hu/tudastar/ohidy-andrea) 2011.02.04. megtekintés
Kognitív képességek vizsgálata (összehasonlító elemzés)
1. A „proszociális" értékek, kompetenciák
A mai, modern emberi élet különösen igényli a személyközi kapcsolatokat, és az ezekhez szükséges készségeket, az együttműködést. A személyközi kapcsolatok pozitív volta az érzelmi és kognitív tényezők összekapcsolásán, egymásra hatásán múlik, amely az interakciók működtetésével hatékonyabb tanulást eredményezhet, miközben a tanulók társas készségei, kapcsolatai állandóan változnak, fejlődnek. Az együttműködés nemcsak a szocializálódást segíti, hanem aktivizálja a pszichikus komponenseket is, a tanulók pszichikai megerősítést kapnak, amely hozzájárul a lelki egészségükhöz és az érzelmi fejlődésükhöz. Az egyének fejlődésében nagy szerepe van csoportfejlődésnek, a csoport ráhatásnak, motivációnak. Ahhoz, hogy világosan lássuk a szociális nevelés és a kooperatív tanulás közötti kapcsolatot, tisztázni kell a fogalmakat és legfőbb jellemzőket. Mit értünk proszociális értékrenden, és melyek a proszocialitásra nevelés eszközei? (Nagy, 2000; Orbán, 2007.) A proszociális értékeket a szociális kompetencia pozitív értékei között kell keresni. A szociális kompetencia egy értékskálán mozog (2. ábra), amelyen megtalálhatóak az antiszociális, a lojális és a „proszociális" értékek egyaránt. Az antiszociális értékek szerint élő egyén az önérdeket mindenek fölé helyező, jogrendet, az elfogadott társadalmi normákat megszegő, esetleg erkölcstelen értékeket képvisel. A lojális magatartásra jellemző az, hogy az egyén, azért hogy a szankciókat elkerülje, vagy az egyensúlyt megteremtse, anélkül, hogy elfogadná azokat, a sajátjától eltérő értékrendet is képvisel a saját értékrendje mellett. A proszociális egyénre jellemző a másik fél érdekeit is figyelembevevő, önzetlen, segítő magatartás, aki társadalmi normáknak igyekszik megfelelni, aki az együttműködéshez nélkülözhetetlen szociális képességekkel, segítőkészséggel, empátiával, toleranciával, rendelkezik. (Nagy, 2000.) A proszociális értékekre (erkölcsi értékekre) nevelés: „A pedagógia, a nevelés számára az a feladat adódik, [...], hogy a proszociális értékrend megismerését, elsajátítását és elfogadását elősegítse. Ez minden eddigi nevelési célnál, feladatnál komplexebbnek, nehezebbnek ígérkezik, de nincs más választásunk, [...]" írja Nagy József. A szociális kompetenciák tudatos fejlesztésében, valamint a tapasztalati tanulásban látja Benda József a kooperatív tanulási módszerek alkalmazásának legfőbb előnyeit. A (Hkt) program) a tantárgyi ismeretek mellett a proszociális viselkedés kompetenciáinak fejlesztését is tartalmazza „(empátia, kölcsönös tisztelet, segítségnyújtás és elfogadás, a partner gondolatmenetének követése, szervezésirányítás, értékelés, önellenőrzés, az érzelmi intelligencia kompetenciái stb.). A tanítás helyett a (tapasztalati) tanulásra kerül a hangsúly. A tudás forrása nemcsak a tanító és a tankönyv, hanem a komplex nevelési helyzet is." (Benda, 2002, 29.). A mai, modern emberi élet különösen igényli a személyközi kapcsolatokat, és az ezekhez szükséges készségeket, az együttműködést. A személyközi kapcsolatok pozitív volta az érzelmi és kognitív tényezők összekapcsolásán, egymásra hatásán múlik, amely az interakciók működtetésével hatékonyabb tanulást eredményezhet, miközben a tanulók társas készségei, kapcsolatai állandóan változnak, fejlődnek. Az együttműködés nemcsak a szocializálódást segíti, hanem aktivizálja a pszichikus komponenseket is, a tanulók pszichikai megerősítést kapnak, amely hozzájárul a lelki egészségükhöz és az érzelmi fejlődésükhöz. Az egyének fejlődésében nagy szerepe van csoportfejlődésnek, a csoport ráhatásnak, motivációnak. Ahhoz, hogy világosan lássuk a szociális nevelés és a kooperatív tanulás közötti kapcsolatot, tisztázni kell a fogalmakat és legfőbb jellemzőket.
2. A proszocialitásra nevelés eszközei: értelmezés - tudatosítás; szociális minták - modellek; szociális és érzelmi kommunikáció; megtapasztalás. a.) Értelmezés, tudatosítás: Értelmezés és tudatosítás nélkül nincs nevelés, tehát ez a fejlesztés első lépése. Fontos, hogy ennek érdekében olyan műveltségi tartalmakkal ismerkedjenek meg a tanulók, amelyek a pozitív erkölcsi értékeket közvetítik. Fontos, hogy összefoglalják a történet, viselkedésmód lényegét, megfogalmazzák saját véleményüket az adott témáról, helyzetről. Fontos, hogy megkérdezzük a gyerekeket arról, hogy ők mit tennének hasonló szituációban, és játsszák el a szituációkat. b.) Szociális minták, modellek: A proszociális minták, modellek segítségével kialakulhat a tanulókban a helyes viselkedés: egymás segítése, együttműködés, megértés gazdag repertoárja, amelyek tényleges helyzetekben aktiválódhatnak. (A tanulók szerencsére legtöbb esetben azt követik, akit érdemes) Mintát kaphatnak az irodalmi művekből, történelmi eseményekből, szülők, tanárok viselkedéséből, társak magatartásából. Fontos, hogy a gyerekek megértsék a felvetett problémákat, hogy el tudják sajátítani azokat az értékeket, amelyekre ezek a történetek, idézetek, és személyek példát szolgálnak, hogy tudatossá váljanak bennük azok a viselkedési szabályok, normák, szerepek, amelyeket megismertek. Ebből kifolyólag elkerülhetetlen a humánus, demokratikus, segítő, megértő szülői és tanári minta, a gyerekek, mivel a tanulók ezt az attitűdöt veszik át. c.) Szociális és érzelmi kommunikáció (verbális, nonverbális): A szociális érzelmi kommunikáció esetében a viselkedés és az érzelmek kapcsolatáról, érzelmi jelközlésről van szó, amely nem nélkülözheti a kölcsönös bizalmat. (A gyerekek érezzék, hogy törődünk velük, számíthatnak ránk, akkor kialakul a bizalmi kapcsolat.) Ebből következik a vonzódás, mint motiváció, motivációs bázis, majd ehhez társul az örömérzés, a mosoly, vidámság expresszió. A tanulók ennek megfelelően reagálnak, elfogadnak, vagy elutasítanak. A szociális kommunikáció eszközrendszere magába foglalja: a szociális kontaktusokat (pl. segítségkérést, üdvözlést, tiszteletadást, önálló véleményt); a párok csoportok működését (csoportképzést, csoportidentitást, csoporttagok védelmét, gondoskodást, egymás segítését). Magába foglalja az érdekérvényesítést (versengéseket, együttműködést, szervezést-, vezetést); a szociális tanulást-, nevelést (szociális helyzeteket, interakciók által elsajátított tanult viselkedési formákat, szociális képességeket, etikai normákat) (Nagy, 2000) Az érzelmi és szociális kommunikáció összekapcsolása, szerepe, óriási szolgálatot tehet, az eredményesebb nevelés érekében. d.) Megtapasztalás, átélés, gyakorlat: Feltételei a megfelelő szociális társas közeg (Hisz a gyerekek, társak között érzik jól magukat, és egymástól tanulnak legtöbbet.); az interakciós lehetőség; megfelelő tér; a különböző tanulási formák, modellek alkalmazása; az együttműködésre alkalmas témák, feladatok; változatos módszerek. Olyan módszerek, amelyek lehetőséget teremtenek az együttműködésre, a kölcsönös segítésre, szociális értékek gyakorlására, átélésére, interakciókra, a tanulók egymás közötti kommunikációjára. A megtapasztalás, átélés, gyakorlás biztosítására a kooperatív, tanulás szervezeti formája a legalkalmasabb, amely komplexen magába foglalja az előző három eszközt is. Hatékonyságát a sok kísérlet, kutatási eredmény is igazolta. Megvalósításában nélkülözhetetlen a tanár szakmai felkészültsége, szervező munkája és megfelelő attitűdje.
3. A szociális kompetenciák fejlődése a kooperatív tanulási folyamatban
Ahhoz hogy a kooperatív tanulás során a csoportok sikeresen dolgozhassanak együtt, a tagoknak rendelkezniük kell a bizonyos szociális kompetenciákkal. Az együttműködéshez, a fegyelmezett munkához szükséges készségek: önfegyelem, alkalmazkodás, kompromisszumkészség, konfliktuskezelés, segítség kérése és megadása, megfelelő kommunikáció. A tanulás minőségéhez kapcsolódó készségek: aktív figyelem a feladatra és egymásra, pontos munka, felelősségérzet önmaguk és társaik iránt, problémamegoldó képesség, szervezőkészség. Az interperszonális és szociális kapcsolatokra vonatkozó kompetenciák: megismerő képesség, empátia, tolerancia, segítőkészség, kommunikációs készség, egymás iránti bizalom, mások véleményének tiszteletben tartása. Az együttműködési készségeket általában úgy tanítjuk, hogy a diákokat együttműködésre kérjük; így ők arra kényszerülnek, hogy pontosítsák a viselkedésüket és attitűdjeiket, amelyek a cél elérése érdekében tett erőfeszítésekben mutatkoznak meg és a szavakban, amiket használnak. Fontos, hogy kölcsönösen elgondolkodjanak ezen elkötelezettségen. A kooperatív munkában megoldandó feladat elején, utalunk a formálandó készségre és konkretizáljuk, javasolva a felhasználható stratégiákat. A szociális kompetenciák az emberi bánásmód képességei, amelyek által a társak, csoportok effektíven dolgoznak. Ahhoz hogy a csoportok sikeresen dolgozhassanak, a tagoknak rendelkezniük kell szociális kompetenciákkal. Egyik fontos alkotóeleme a kooperatív tanulásnak az, hogy a szociális képességeket a tanórák egyes fázisaiban gyakoroltatjuk, és a diákokat arra bíztatjuk, hogy használják is ezeket. A kooperatív csoportmunka fázisaiban kialakuló kompetenciák: lejátszódó történések, interakciós folyamatok számos lehetőséget teremtenek a személyiségfejlődésre, a kognitív képességek hatékonyabb kibontakoztatására, a csoport, mint „szociális erő" segítségével. a.) A feladatok értelmezésében, és meghatározásában, a tanulókban megfelelő szervezéssel és irányítással fejlődhet az elemző képesség, amely a megértést és tudatosítást segíti. Fejlődhet a nyitottság, közvetlenség, kapcsolatteremtő képesség és igény a társas tevékenységre, segítségre, segítség elfogadására. Fejlődhet a kommunikációs készség a feladat és problémák megbeszélése során, valamint a felelősségérzet. Fejlődhet az ön és társismeret azáltal, hogy a feladatokat a képességek és a tudás alapján szét tudják osztani egymás között. Fontos az önzetlenség abban, hogy mindenki kapjon lehetőséget a munkavégzésre. Kialakulhat a megegyezésre való hajlam, hogy gyorsan és veszekedés nélkül tudjanak dönteni. Fejlődhet az alkalmazkodó képesség, amikor az adott szituációt el kell fogadni. b.) A munkavégzésben fejlődhet a segítőkészség, a segítség elfogadására és segítségkérésre való hajlam. Szorgalom, igyekvőkészség, önállóság a munkavégzésben. Igényesség, pontosság a színvonalasabb munka érdekében. Fejlődhet a kommunikációs (írás, olvasás stb.) és információfeldolgozás képessége. c.) Prezentáció, bemutatkozás során fejlődhet az élvezhető előadáshoz, prezentációhoz szükséges beszédképesség (információátadás) előadókészség, tárgyi fogalomkészség, valamint a megfelelő önbizalom, hogy bátran és gátlás nélkül tudjanak beszélni. Fejlődhet a tartós figyelem, koncentrálóképesség és az ismeretek felfogóképessége. d.) Az értékelés során a kooperáció formálásában, a fejlesztő, többszintű értékelésnek van a legnagyobb szerepe, és végig kell, hogy kísérje a tanulási folyamatot. A legfőbb sajátossága, hogy működteti az önellenőrzést, önértékelést és egymás munkájának az értékelését. Ezzel párhuzamosan fejleszti a reális ön és társismeretet. Vagyis a tanulók ellenőrzik önmagukat, a csoporton belül egymást, a csoportok a csoportokat az osztály előtt, és a nevelő az osztályt és az egyéneket. Tudatosul a gyerekekben saját tevékenységük, kialakul a belső és külső kontroll, amely segíti saját önértékelő képességüket, amely által magatartásuk, önfegyelmük, gondolkodásuk, hibajavító és önfejlesztő képességük fejlődik. „A tanulóknak mindezt tevékenykedve, önállóan, egymás véleményének figyelembevételével kell végezni, amely segíti a jóindulatú (empátián és tolerancián alapuló) kritikai érzékük, vitakészségük, és a tapintatos megfogalmazás képességének fejlődését." (Orbán 1999.)
4. A „pszichológiai értelemben vett egészség"
David W. Johnson és Roger T. Johnson (1998) foglalkoztak az együttműködő tanulás és a szociális egymásrautaltság elméletével, a „pszichológiai értelemben vett egészség" gondolatával.(Orbán, 2009.). Megállapították, hogy a társakkal való együttműködés, egymásrautaltság szoros kapcsolatban áll az egyének pszichológiai egészségének mutatóival. Ők a pszichikai egészség alatt a céljaink elérése érdekében tett egymástól kölcsönösen függő kapcsolatok kialakulásának, fenntartásnak képességét értik (önbizalom, önelfogadás, önbecsülés, optimizmus, bizalom, önállóság, alapvető emberi bizalom, kiegyensúlyozottság, vidámság, közlékenység, nyíltság), amelyek segítségével csökken a szorongás a gátlásosabb tanulókban. A „pszichológiai értelemben vett egészség" kialakulását segítheti, egy mentálhigiénére alapozott iskolai szervezetfejlesztés, olvashatjuk Meleg Csilla (2000) tanulmányában: „amelynek lényege, hogy bevonja az iskolai élet minden szereplőjét, orvosokat, védőnőket, pszichológusokat, sőt a szülőket is. A tanulmány részletesen megismertet azokkal a konkrét lépésekkel, amelyeket egy adott intézményben tettek meg a mentálhigiénében érdekelt szereplők az egészlegességet megcélzó nevelési modell megvalósításáért." A program iskolai körülmények között a fejlesztést következő területeken tartja elképzelhetőnek: a „kommunikáció vonatkozásában egymás meghallgatására és a nonverbális kommunikációra való érzékenység" fejlesztésére. Érzelmi téren alapvetőnek tekinti „az érzelmek, érzések, vonzódások kifejlesztésének és kifejezésének a képességét," amelyhez szorosan hozzátartozik „a mások érzelmi szükségletei iránti érzékenység is." „A kapcsolatok vonatkozásában az összetartozási erő növelése" kap fontos szerepet, amely elképzelhetetlen a megfelelő kooperáció, az együttműködés, a tolerancia, önállóság nélkül, amelyben fontos szerepe van az önfejlesztésnek és önbecsülésnek. Ezek a társas hatások arra épülnek, hogy elfogadnak és szeretnek. A kísérletek egyértelműen igazolták, hogy az említett fejlesztés és kooperációs körülmények, kooperatív tanulás hatására a szociális készségek, kompetenciák is erőteljesebben fejlődnek, mint versenyhelyzetben vagy önálló tevékenységben. Olyan együttest alkotnak, amelyben az egyik eredmény kitárja az ajtót a másiknak. Ez azzal magyarázható, hogy a kompetenciák átalakulása, a tanulók személyiségének változása az interakciós folyamatokban, a szituációkban és a különböző helyzetekben zajlanak. A kérdés az, hogyan zajlik ez a valóságban? Melyek lehetnek a változás tényezői, és ez milyen fázisokban történhet? Az együttműködés során a csoport tagjai jelen vannak pozitív és negatív tulajdonságaikkal, tudásukkal, képességeikkel, készségeikkel. A csoportban ezeknek az adott tulajdonságoknak megfelelően viselkednek és vesznek részt a közös munkában. Erről társaiktól visszajelzést kapnak, amelyet ők maguk is megfigyelhetnek. Felmérik viselkedésük jellegét és másokra tett hatását (érzéseket, véleményeket). Felismerik felelősségüket a kapcsolataikért, a változtatásért és igyekeznek ennek megfelelni. A változás újabb változásra készteti őket, és a tanult új viselkedést a csoporttagok tovább viszik külső kapcsolataikba, amelyekre környezetük reagál. (Rudas, 1997) Vagyis változnak, fejlődnek az egyének és átalakulhat személyközi kapcsolatrendszerük. Ebben az érzelmi, szociális kommunikációnak igen nagy szerepe van. Változás létrejöhet a tanulási folyamatot átfogó valamennyi készség, képesség esetében attól függően, hogy a kooperatív tanulás mely mozzanatában érvényesül az interperszonális kapcsolat. Az azonban nagyon valószínűtlen, hogy két diák ténylegesen egyenrangú helyzetben legyen az alapján, ahogy az osztálytársak viszonyulnak, mind egyénileg, mind csoportokban az osztályon belül, valamint ahogy a tanár kezeli őket. Ez különböző viselkedéseket eredményezhet az egyes diákoknál, annak ellenére, hogy ugyanabban az osztályban tanulnak, és ugyanolyan viselkedési mintákat tapasztalnak. A célunk az, hogy a diákok elsajátítsák az együttműködési készségeket, amelyek majd későbbi életükben segítenek nekik az interperszonális kapcsolatok alakításában, javításában, az értékek megszerzésében, ez a legnagyobb kihívás a kooperatív tanulásban. Ennek a tanításnak a következményei az interakciók minőségén, sőt a diákok iskolai sikerén mérhető.
A kiscsoportokra épülő, együttműködő (kooperatív) tanulás hatékonysága ma már nem szorul elméleti bizonyításra. A szakirodalom egyértelműen leszögezi, hogy általa növekszik a gyerekek tanulási kedve és teljesítménye, miközben magatartásuk kiegyensúlyozottabbá, fegyelmezettebbé válik. A kutatások során bebizonyosodott, hogy nemcsak az intellektuális és magatartási tényezők, hanem a kognitív képességek és a szociális kompetenciák elsajátítását is segíti. Bizonyított az is, hogy a szociális egymásrautaltság és a pszichikai egészség között szoros kapcsolat van. Hatékonyabb az emocionális fejlődés, az érzelmi intelligencia, a szociális érzékenység és a pozitív értékek javulása, amelyek szoros kapcsolatban vannak a tanulmányi eredménnyel, az előmenetellel, és a szociális sikerrel. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mivel az iskolát elhagyó tanulóknak és fiatal felnőtteknek megfelelő lelki stabilitásra van szükségük ahhoz, hogy felépíthessék és fenntarthassák szakmai pályájukat, és közösségi kapcsolataikat az alapvető és fontossággal bíró egymásrautaltság érdekében, hiszen így tudnak majd hatékonyan rész venni a társadalmunk és a világ dolgaiban.
5. Tanári kompetencia
A tanári kompetenciák a tudás, nézetek és gyakorlati készségek ötvözetei, amelyek lehetővé teszik, hogy a pedagógus egy adott területen sikeresen elláthassa feladatát. A gyakorlati pedagógiai tudás olyan alapos tudás, amelyet a pedagógusok maguk alakítanak ki, s amely lehetővé teszi számukra a pedagógiai problémák felismerését, meghatározását, lehetséges megoldásaik előrelátását és végül megoldásukat, azaz, a gyakorlatra ténylegesen ható tudás. Konkrétan fogalmazva a tanárok legyenek képesek: „a tanulói személyiség fejlesztésére, a tanulói csoportok-közösségek alakulásának segítésére és fejlesztésére, a pedagógiai folyamat tervezésére. A szaktudományi tudás felhasználásával legyenek képesek, a tanulók műveltségének, készségeinek és képességeinek fejlesztésére, az egész életen át tartó tanulást megalapozó kompetenciák hatékony fejlesztésére, a tanulási folyamat szervezésére és irányítására, a pedagógiai értékelés változatos eszközeinek alkalmazására; szakmai együttműködésre és kommunikációra, szakmai fejlődésben elkötelezettségre, önművelésre" (Bárdossy, 2010)
a.) Alapkompetenciák: a tanári kompetenciákat csoportosítva megkülönböztetünk a tanár értelmiségi szerepköréhez tartozó, a tanulási folyamat eredményével kapcsolatos, és a tanítási folyamattal kapcsolatos kompetenciákat. „A tanár értelmiségi szerepköréhez kapcsolódó kompetenciák: problémafeltáró, problémamegoldó kompetenciák; saját szakmai fejlődés irányítása. A tanulási folyamat eredményével kapcsolatos kompetenciák: tanulók/hallgatók állampolgárrá nevelésének elősegítése; tudás alapú társadalomszámára szükséges kompetenciák fejlesztése tanulókban/hallgatókban; tantárgyi tanulás összekapcsolása az új kompetenciákkal. Tanítási folyamattal kapcsolatos kompetenciák: különböző társadalmi, kulturális és etnikai hátterű tanulókkal/hallgatókkal való foglalkozás; a hatékony tanulási környezet, támogató légkör megteremtése; IKT integrálása tanulásba, szakmai tevékenységbe; team-munkában történő együttműködés; iskolai/tanárképzési tanterv- és szervezetfejlesztésben, értékelésben való részvétel; szülőkkel, egyéb társadalmi partnerekkel való együttműködés" (Bárdossy, 2010).
A leírtak megvalósításához szükséges konkrét alapkompetenciák:
1. Együttműködés (feltétel nélküli elfogadás, empátia, szociális szerepek betöltése, érdekérvényesítés, kompromisszumra való készség);
2. Kommunikációs képesség (adó-vevő, hír, üzenet, beszédhelyzet, verbális, nem verbális, pedagógus-tanuló közti viszony);
3. Rugalmas viselkedésrepertoár (rugalmasság, helyzetfelismerés, konfliktusmegoldó képesség, együttműködés);
4. Gyakorlati készségek (célorientáltság és irányítási képesség, tervezés, szervezés, módszerek alkalmazása, megfigyelési, elemzési képesség, értékelés);
5. Reflektivítás (spontán reagálás, önkritika, rugalmasság, felelősségvállalás);
6. Mentális egészség (önismeret, önkontroll, saját élmények pszichés feldolgozása, autonómia, szakmai kompetencia).
A társadalom igénye az alternatív, a sokféle pedagógusszerep egyidejű létezése. Az alternatív pedagógia kreatív pedagógust igényel, aminek lényege a spontaneitás, amely a „személyiség nyomatékos jelenlétét kívánja". Ez a felfogás magával hozta a természetbarát, a holisztikus világszemléletű, a sokoldalú nevelő kívánalmait is. A hajdani tudós tanár karaktert felváltja az alkotó pedagógus típusa, amely ugyancsak nem nélkülözheti a tudományokban való jártasságot. A kor kihívása kísérletező, kutató, klinikus szerepkörre inspirálja a pedagógust. Egyre-másra születnek az új pedagógiai programok, a közoktatási törvény ma már kötelezővé teszi a saját, helyi programokon való munkálkodást. Mindez tehát a pedagógus-szerepkör bővülése irányába mutat. Az értékválság krízisállapotában összehasonlíthatatlanul nehezebb a mai pedagógus dolga, mint elődeié volt. A hajdani tekintélytisztelet rég szertefoszlott már, a diák függősége, kiszolgáltatottsága megszűnt, viszont új keletű jelenség a pedagógus kiszolgáltatottsága. Az egykor hatalmi pozíciójú pedagógus ma nemcsak a fenntartótól függ, akivel szemben meg kell védenie érdekeit, de a szülőkhöz való viszonyában is szerepváltás következett be, hiszen a szülőknek egyre több beleszólásuk van az iskola dolgaiba. A lokális környezet dominánssá vált, a pedagógus szolgáltató szerepe egyre erősödik. A változás a közszereplésben is nyilvánvaló, itt a pedagógus érdekérvényesítő szerepköre kerül előtérbe. Míg hajdan a jó erkölcs fontos kívánalom volt a pedagóguspályán, addig ma a szakmaiság került előtérbe. Az új pedagógiai módszerek megjelenése igyekszik visszaadni a morál, a humánus értékek jogos helyét a pedagógiában. A tanár munkájának lényege, hogy tudását átadva és a tanítványaiban rejlő képességeket kibontakoztatva, hozzásegítse őket, az értékeket és javakat teremtő élethez. Teljes személyiségével vesz részt, és a diákok teljes személyiségére hat. A hatni tudás a legfontosabb személyiségvonása. Ezért fontos, hogy szavai és cselekedetei összhangban legyenek. A pedagógus tanítványai vezetője. Alkotó értelmiségi. Állandóan tanulnia kell, képeznie kell magát, és részt kell vennie e társadalom életében. Vállalnia kell a harcot az erkölcsi romlás ellen. Természettisztelő és környezettudatos kell, hogy legyen. A gyermek testi és lelki fejlesztését (személyiségének fejlesztését) csakis olyan pedagógus tudja eredményesen segíteni, aki képes önmaga tökéletesítésére is, és mintát tud adni problémamegoldó készségével. A gyermekneveléshez olyan egyéniségek kellenek, akik személyiségük megjelenítésével, kommunikációjukkal követendő, pozitív példát nyújtanak. Azoknak a tanároknak, akik felhasználják a kooperatív tanulás módszerét az osztályukban, változatos szerepkörrel kell rendelkezniük. Jól kell ismernie a saját tanítványait ahhoz, hogy egyenértékű heterogén csoportokat tudjon kialakítani, az egyéni igények figyelembevételével, és ezzel segítve mind az egyén mind a csoport fejlesztését. Fontos, hogy a tanár motivált legyen, és igen jó szociális érzékkel rendelkezzen, mert csak így képes megteremteni egy együttműködő, kölcsönös tisztelettel és bizalommal teli légkört, ahol nem kell tartani egymástól, ahol a tanulók megértéssel, empátiával viseltetnek egymás iránt, és nem kell tartani a megszégyenüléstől. A tanár feladata, hogy aktív szerepet játsszon, a különböző kognitív és szociális értékek kialakításában, megfigyelő- diszkrét irányító szerepet töltsön be, amikor a csoportok dolgoznak. A csoportmunka végén a tanár feladata azon kívül, hogy az értékelés feladatát is ellátja, fontos, hogy elgondolkodtassa a csoportokat az elvégzett. A kooperatív tanulási formák alkalmazása a tanulási órákon megváltozott tanári szereppel jár együtt. A tanár felszabadul a hagyományos ismeretközlő szerep alól, és egyrészt segítőként, támogatóként, mint a tanulókkal együtt dolgozó „munkatárs" vesz részt a csoportok munkájában, másrészt koordinátorként irányítja is azt.
b.) Az új tanár szerep legfontosabb feladatai
Döntéshozatalban: szakmai és szociális célok kitűzése, csoportalkotás, a tanulási környezet kialakítása, a szükséges tanulási segédeszközök meghatározása, a tanulók csoporton belüli feladatának meghatározása. Konkrétan: 1. A célok és az értékelés kritériumainak lefektetése: A tanárnak közölnie kell a tanulás kitűzött célját. Megfogalmazza a célokat iskolai és szociális képességek és kompetenciák vetületében. Minden óra célja összefüggésben kell, hogy legyen az iskolai és interperszonális képességekkel és kompetenciákkal, és a kis csoport interakcióival. Meg kell tudnia magyarázni az értékelése kritériumait, és a tanulók munkáját is ennek alapján kell értékelni. 2. Érthetően meg kell tudnia fogalmazni a feladatokat, a szerepeket és a csoportok alakulását. 3. Tudnia kell dönteni a csoport összetétele és terjedelme felől. 4. Szükséges, hogy el tudja magyarázni a feladatot, az óra célját (kognitív és szociális), a fogalmakat, a szabályokat, melyeket a tanulóknak ismerniük kell ahhoz, hogy a követendő utasításokat megértsék, és a feladatokat jól meg tudják oldani. 5. Definiálnia kell a tanulók szerepét és kompetenciáit. A tanulók közti interakciók felépítését létrehozó bizonyos tevékenységeket, mint az olvasás, jegyzetelés, buzdítás a részvételre stb.
Tanulásszervezésben: feladatadás, pozitív függés (interdependencia) kialakítása a csoport tagjai között, egyéni felelősség kialakítása, az elvárások transzparenssé tétele, a tanulói viselkedéssel kapcsolatos elvárások ismertetése, valamint a kooperatív képességek fejlesztése.
Konkrétan:
1. Tudnia kell felosztani a tananyagot az építő egymásrautaltság jegyében. A tanár úgy szervezze a tananyagot, hogy érzékeltesse a csoportmunka, azaz az „egy mindenkiért, mindenki egyért szellemét". Adjon egy másolatot minden csoportnak a tananyagból, vagy minden tagnak különböző részeket.
2. Tudnia kell kibontakoztatni az építő egymásrautaltságot, és tanulóknak hinnie kell ebben, amihez közös célokat kell lefektetni. (a tanulók felelősek a saját és csoport minden tagjának tanulásáért). Kombinálni kell a célokért való egymásrautaltságot a pozitív megerősítésben való osztozás szintjeivel: elégedettség, jutalmazás, erőfeszítés, szerepek, identitás.
3. A felelősség megosztása érdekében ki kell tudnia építeni az egyéni és közös felelősséget, a csoporton belüli együttműködést. (A tanulók felelősek a saját és csoport minden tagjának tanulásáért). A csoporttagoknak kölcsönösen segíteni kell a másikat: így a kooperáció jótékony hatása kiterjed az egész osztályra.
4. A tanárnak fejlesztenie kell a szociális képességeket is. Minél világosabb mi is az elvárt viselkedésmód, annál inkább meg akarnak ennek felelni a tanulók. A szociális képességek a következő területeket érintik: a tanulók magaviselete (a csoporttal való összetartás, megfelelő hangerősség használata) a csoportműködés (a saját tudásrész beadása és a többiek ösztönzése a részvételre) a beszámoló (összefoglalás, kidolgozás) és a motiválás (viták, megjegyzések, magyarázatra való igény). Szükséges tehát rendszeresen fejleszteni az interperszonális képességeiket, hogy együttműködő csapattá váljanak.
5. Előtérbe kell helyezni a közvetlen építő interakciót. Az óravezetésben biztosítani kell, hogy a tanulók egymást segítsék.
A tanulók megfigyelése és beavatkozás: a tanulók viselkedésének figyelemmel követése, valamint segítő beavatkozás feladatmegoldás közben. Elemzés, értékelés: a tanulók önértékelésének fejlesztése a saját, illetve a csoport munkájának elemző értékelésével.
Konkrétan:
1. Figyelemmel kell kísérni a tanulók kapcsolatait, együttműködését, magatartását. Miközben dolgoznak, a tanár körbejár és figyeli, hogy a csoportok a feladattal foglalkoznak-e, megerősítést és támpontot ad, dicsér, ha hatékony csoportműködést lát.
2. Közbe kell avatkoznia a feladatmegoldás és a csoportmunka elősegítéséért. Ha a tanulóknak nehézségei akadnak a feladat értelmezésével, a tanár nyújtson segítséget ehhez. Ha nem túl gyümölcsöző a csoportmunka, akkor a tanár feladata, hogy ezt mégis elősegítse.
3. Fejlesztő értékelés: a tanárnak rendszeresen értékelnie kell a tanulókkal együtt a tanulási folyamatot és az elért eredményeket. Fontos a tanulók önértékelésének fejlesztése is a saját, illetve a csoport munkájának elemző értékelésével.
„Kétségtelen, hogy a kooperatív tanulási formák alkalmazása fontos szerepet játszik a szociális képességek kialakításában és fejlesztésében. Empirikus vizsgálatok sokasága mutatja azonban, hogy a kooperatív tanulási módszerek a kognitív fejlődést is kedvezően befolyásolják. Csak néhány példát említve, Norm Green felsorolása alapján (Green 2005): Madden, Stevens és Slavin 1987-ben kimutatták, hogy a kooperatív tanulási formák pozitív hatással vannak az olvasás eredményességére. Nattiv 1994-ben a tanulók segítőkészségére és matematikai teljesítményére való ösztönző hatást tudta kimutatni. Ezt Springer, Stange és Donovan 1999-ben megerősítette. Johnson 1994-ben a kritikus gondolkodás, Jager 1985-ben a verbális kommunikáció magasabb szintű fejlődését figyelte meg a kooperatív módszerrel tanuló iskolásoknál. Johnson-Johnson 1998-ban kimutatta, hogy az aktív tanulás a tanulók önbizalmára is jó hatással van. Tehát a kooperatív tanulási formák alkalmazása nem a szociális képességek egyoldalú fejlesztését szolgálja, hanem - empirikusan is kimutathatóan - pozitív hatással van a tanulók kognitív képességeinek fejlődésére is." (Óhidy, 2009.) (http://www.ofi.hu/tudastar/ohidy-andrea) 2011.02.04. megtekintés
Kognitív képességek vizsgálata (összehasonlító elemzés)