A 18. század közepétől folyamatos változások jellemzik a magyar oktatás ügyét. 1791-től a protestáns középiskolák több tantervet is megjelentettek, leginkább Sárospatak és Debrecen járt elől ebben a munkában.²⁴¹ A történelem tanítását fontosnak tartották, de kevéssé a tananyag szó szerinti memorizálását, mint az okok, összefüggések, folyamatok megismertetését.²⁴² Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a századfordulón született tervezetekben változó mértékben kerül elő a történelem tanítása, 1791 és 1807 között például csökken az aránya. Míg a jelenkori történetírásunk inkább a nemzeti történelem arányának változásaira helyezi a hangsúlyt, Szilágyi István az 1791 és 1840 közötti időszakban készült öt tervezetet vizsgálva a humán és reál tárgyak küzdelmét láttatja.²⁴³ Az 1791-es tervezetben például a „történettan" az ókorral foglalkozik (a bibliára és ókori auctorokra alapozva), továbbá a IV. és a VI. osztályban a magyar és az egyetemes történelemmel „rövid átnézetben".²⁴⁴ Az 1795-ös tervezetben egy év (latin nyelvű) magyar történelemtanítással növekedett a tananyag.²⁴⁵ Az 1806-ban megjelent Ratio Institutionis-ban már tapasztalhatunk bizonyos elmozdulást a humán tudományok javára, ennek egyik oka, hogy az álmosdi megbeszélésen komoly szerepet játszott Budai Ézsaiás. Budai elsősorban a latin tanítás növelését érte el, azzal együtt, hogy a III-IV. osztályban a magyar olvasókönyv, V-ben a Budai-féle Magyar História egyes szövegeit latin fordítási stílusgyakorlathoz használták, sőt 1812-től a vallástudományhoz rendelt szövegeket is.²⁴⁶ A történelem azonban nem növekedett valójában, két osztályban tanították, a IV-ben az ókori görögök és a rómaiak történetét (jellemző, hogy az utóbbit valójában Cornelius Nepos szövegéhez rendelve), míg a VII-ben magyar történelmet. Az 1812-es tanterv valójában minimális változást hozott, a történeti tárgyú órák annyiban növekedtek, hogy a vallástanhoz bekerült a magyarországi és az erdélyi reformáció története, illetve a különböző felekezetek ismerete történeti és dogmatikai szempontból.²⁴⁷

Az 1820-ban megjelent anyagban tovább növekedtek a humán órák, ugyanakkor a történelem tanítása továbbra sem erősödött. A magyar történelmet a IV-VI. osztályokban magyarul tanították, ám továbbra is azzal a megjegyzéssel, hogy részben a latinra fordítás eszközeként. A magyar történelem bizonyos fokú visszaszorulását mutatja, hogy kizárólag a Losonczi-féle Kis Tükröt használták, és azt is leginkább latinra fordították a diákok. Az ókori történelmet beolvasztották a latintanításba, szűkítette a tárgyalt időszakot, és itt is a latinra fordítást szorgalmazták.²⁴⁸

Az oktatásban részben a latin nyelvet preferálták, míg a magyar nyelvű történelemtanítással kapcsolatban kiemelte Budai Ézsaiás, hogy ennek különös haszna és értelme a magyarról latinra fordítás (szemben a latin szövegek automatikus magolásával).²⁴⁹ A Ratio Institutionis kiemelte,²⁵⁰ hogy az iskolák anyagának a „nemzeti szellemhez kell simulnia".²⁵¹ A tannyelv az 1820-as években fokozatosan magyarrá vált, majd a tiszántúli református egyházkerület 1833-ban elrendelte, hogy minden tudományt magyarul tanítsanak.²⁵²

A sárospatakiak valamelyest fáziskésésbe kerültek Debrecennel szemben, 1795-ben ültek össze Vay István elnökletével, és 1796-ban adták ki munkájukat, amiben - Vay szándéka szerint - az egyik legfontosabb szempont a gyakorlati életre nevelés és a természettudományok oktatása volt.²⁵³ 1803-ban újabb tervezetet készítettek, mivel többen szorgalmazták a humán tárgyak arányának növelését. Mivel Vay kiállt a természettudományok oktatásának jelentősége mellett, az igényeket úgy elégítették ki, hogy - a debrecenihez hasonlóan - növelték a tanítás idejét, ezáltal mód nyílott arra, hogy a magyar történelem tanítása is növekedjen. Fináczy Ernő a 8 osztályos konstrukcióban az önállóvá váló középiskolát látta, amely már nem csupán a felsőoktatásra készíti elő a diákot.²⁵⁴

A humán és a reál tárgyak arányosítása ebben a tekintetben inkább kompromisszum volt, mint egy koncepció megnyilvánulása.²⁵⁵ Vay egyébként következetesen ragaszkodott a magyar nyelvű tanításhoz, és ezt a törekvését keresztül is tudta vinni. Az 1810-ben kiadott tantervben nagy súlyt kapott a történelem. Az első két osztályban vázlatosan tanulták a magyar történelmet, majd ezeket az ismereteket az V. osztályban (koncentrikus módon) bővítették,²⁵⁶ VII. osztályban pedig az „óvilág általános" históriáját tanulták.²⁵⁷ Ezek mellett a vallástan órákon folyamatosan tanultak egyháztörténetet, a atin órákon irodalomtörténetet, olvastak Cornelius Nepost, Caesart, Liviust, az államtudományok órákon pedig címertani, diplomatikai alapismeretekre oktatták őket a VIII. osztályban.²⁵⁸ Vay 1821-ben bekövetkezett halála után felerősödtek - a debreceni példára hivatkozva - a latin oktatását preferálók hangjai, és 1828-ra sikerült keresztülvinniük elképzeléseiket, amelyek értelmében a latin nyelv és irodalom a többi tantárgy kárára szerzett újabb pozíciókat. Többek között a történelem is kárvallottja volt ennek a tendenciának, csupán két évben tanítottak történelmet, V-ben az ókorit, VI-ban a magyart.²⁵⁹

A debrecenihez és a sárospatakihoz hasonlóan az 1820-ban elfogadott nagyenyedi tanterv (Norma discendi) is bevezette az „enciklopédikus osztályát" két évfolyammal.²⁶⁰ A Hegedűs Sámuel, Kovács József és Köteles Sámuel által elkészített tanterv több szempontból is megfelel az említett két kollégium anyagainak, így például a latin nyelv hangsúlyossá tételében is. Mint említettem, ez utóbbi törekvés a korban evidenciának számított, és nem okozott olyan konfliktust, mint azt a későbbi korok szakirodalmaiban olvasható bejegyzések sugallják, melyek a latin nyelvben egyrészt a haladás, másrészt a nemzeti eszme gátját látták.²⁶¹ Az oktatásban leginkább a tudományosság nyelveként tekintettek a latinra, és az 1820-as évekig ez számított általánosnak, érvényes ez mind a középiskolákra, mind az egyetemre, még az 1826-os egyetemi szabályzat is a latin nyelvet határozza meg oktatási nyelvként, és csak a magyar tanszéken engedélyezi a használatát.²⁶²

A tanterv értelmében három osztályban tanítottak magyar, három osztályban egyetemes történelmet, míg a magyar történelemben 1301 és 1526 jelentett korszakhatárt, az egyetemesben 1517 és 1648.

A tiszántúli egyházkerület 1842-ben elkészített, ún. zay-ugróci tervezetében a III. osztályban kerül elő először a történelem, amikor is vázlatosan ismerkednek meg az (ókori) egyetemes történelemmel, leginkább Róma történetére fókuszálva. A IV-ben pedig a magyar történelmet tanulják. Emellett a IV. osztályban - kapcsolódóan a hazai történelemhez - magyar alkotmánnyal és jogtannal foglalkoznak a föld és országismeret órán. Az V-VI. osztályban a korábbinál részletesebben tárgyalják az antikvitást, előbbi évben a görög, utóbbiban a római és a középkori történelmet.²⁶³ Ezen felül igen erőteljesen történelmi szemlélet jellemzi a vallástant, ahol I-II. osztályban keresztény egyháztörténetet, III.-ban pedig a „különböző vallások ismeretét tanulják a diákok, nem minden alap nélkül fogalmazott úgy Szilágyi István, hogy „a vallási téren ... majd mindig csak a történelemmel van foglalkozás".²⁶⁴ E tervezet fő célja egyfajta protestáns oktatási programként az egységesítés volt, aminek következtében a diákok átjárhattak az egyes iskolákból,²⁶⁵ ugyanakkor védettséget és hatékonyságot is biztosított a rendszernek.

Mint ahogy az egész korszakra jellemző volt, rövidesen ezt a tervezetet is módosították, 1846-ban és 1848-ban is. Ezekben a történelem, ezen belül pedig a hazai história anyaga is növekedett.

Történelemoktatás a gimnáziumban

Történelemoktatás a két bölcseleti (filozófiai) osztályban²⁶⁶

Többek között azért is fontos kiemelni a debreceni és a sárospataki iskolákat, mert e protestáns oktatási intézmények vagy főiskolai rangra emelkedtek, vagy e kettőhöz igazították tanterveiket.²⁶⁷

Mint azt láthattuk viszonylag nagy számban és sűrűn születtek tanulmányi tervezetek a 19. század első felében. Joggal mutat rá Katona András arra, hogy valójában a tankönyvek és természetesen a tanárok szabták meg a történelem oktatásának jellegét, tartalmát és főbb irányait.²⁶⁸ A 19. század első fele bővelkedik nagy tanáregyéniségekben, akik a korszellem hatása alatt küldetéstudattal lépnek a katedrára, és a történelem révén kívánnak alkalmas honpolgárokat nevelni.

A protestáns és a katolikus tankönyvek struktúrájukat, koncepciójukat tekintve sok esetben támaszkodnak egymásra, igen sok közös vonás van bennük. Tartalmi szempontból azonban már találunk eltéréseket, mind a magyar, mind az egyetemes tankönyvekben, vannak olyan témák, melyeket másként értékelnek, és több olyan, amelyeket csak az egyik felekezet preferál témaként, a másik nem említi.

Az alábbiakban számba vesszük a korszak meghatározó oktatóit, tankönyveit.

241 A tervezeteket vázlatosan ismerteti: Szilágyi, 1861. 212-214. A Máramarosszigeten tanító Szilágyi István folyamatosan részt vett a tervezetek tárgyalásában, kidolgozásában.
242 Budai, 1800. IX.
243 Szilágyi, 1861. 213.
244 Szilágyi, 1861. 215.
245 Kiegészítésképpen hozzátehetjük, hogy a latin oktatásban Julius Caesar olvasásával szintén bővült a történeti szövegek aránya a tanításban. Szilágyi, 1861. 215.
246 Szilágyi, 1861. 218.
247 Szilágyi, 1861. 220-222.
248 Szilágyi, 1861. 224.
249 Budai, 1800. XIV.
250 Az Álmosdon 1804-ben tartott választmányi ülés anyaga alapján készült tervezet. Szilágyi, 1861. 212.
251 Idézi: Katona, I.1.2.2.
252 Katona, I.1.2.2-3.
253 Szilágyi, 1861. 227.
254 Fináczy, 1896. 67; Katona, I.1.2.3.
255 Vö. Kornis, 1927. 327; Fináczy, 1896. 67; Katona, I.1.2.3.
256 A tananyag koncentrikus szervezése evidenciává vált a korban: „az előrehaladás legbiztosabb utja, ha ismételve, uj meg uj pályakörökben ujból elövéve tanittatnak a tudományok." Szilágyi, 1861. 226.
257 Szilágyi, 1861. 230.
258 Szilágyi, 1861. 232.
259 Szilágyi, 1861. 232-233.
260 Bajkó, 1986. 44.
261 Jól példázza ezt Bíró Sándor megállapítása: „A feudális és humán hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó egyházi iskolákban már az elemi fokozattól kezdve gyötörték a tanulókat a latin nyelvvel. Súlyos büntetések vártak azokra a diákokra, akik nem tudták vagy nem akarták megtanulni Horatius nyelvét." Bíró, 1960. 93-94; Bajkó Mátyás megjegyzése Hegedűs, Kovács és Köteles munkájával kapcsolatban: „Ennek a körültekintő pedagógiai felfogásnak viszont ellentmond, hogy a szerzők a reformkor küszöbén ... a deákot tették a tanítás fő tárgyává." Bajkó, 1986. 44. A latin nyelv szerepével és súlyával kapcsolatban legutóbb: Margócsy, 2005; Soós, 2005; Hajdu, 2009. 125-129. A fent vázolt kérdéssel kapcsolatban különösen: Margócsy, 2005. 73.
262 Margócsy, 2005. 75.
263 Szilágyi, 1861. 240.
264 Szilágyi, 1861. 242.
265 Idéz a szövegből: Katona, I.1.2.4.
266 Klamarik, 1893. 172-176. Idézi: Katona, I.1.2.4.
267 Vö. Szilágyi, 1861. 233.
268 Vö. Katona, I.1.2.5. Találóan fogalmazza meg Spányik Glicér: „Itaque verum Educationis pretium inde metiendum est, quomodo Educatoris alumnum suum colendi ratio praestituto fini, et naturae ejusdem conveniat."