Azok az emberek, akik a változtathatatlan adottságokban hisznek, és sürgeti őket az idő a sikerek elérésére, céljuk beteljesedésekor az elégedettségnél, büszkeségnél többet éreznek. A felsőbbrendűség eszenciája hatja át őket, mivel adottságaik állandónak hitt volta azt jelenti számukra, hogy különbek embertársaiknál.

Mindezzel együtt az effajta én-tudat igen veszélyes lehet: ha csupán akkor vagyunk valakik, mikor sikeresek vagyunk, mi történik kudarcaink esetén? A kudarc élmény adott történésből (kudarcot vallottam) identitássá transzformálódik (én magam vagyok a kudarc). A rögzült tudatú személyek esetében különösen így van ez, mindazonáltal még a termékeny tudat számára is fájdalmas a sikertelenség élménye. Olyan probléma ez, mellyel szembe kell néznünk, fel kell dolgoznunk, tanulnunk kell belőle. A kudarc azonban semmi esetre sem határozhat meg bennünket. Túl azon, hogy a rögzült tudat nem ad receptet a kudarckezelésre, s ezért traumatikus hatása lehet. Hogyan is léphetnénk túl a kudarcon, ha azonosulunk vele?

Egy kísérletben hetedikesek számoltak be kutatócsoportunknak arról, hogyan reagálnak iskolai kudarcaikra - például egy új tantárgyból szerzett rossz érdemjegyre. A termékeny tudatúak számára a rossz jegy nem jelentett különösebb traumát - arról számoltak be, hogy ilyen esetben a következő dolgozatra alaposabban készülnek fel. A rögzült tudatúak azonban úgy nyilatkoztak, hogy az újabb számonkérésre kevesebbet fognak készülni. Ha nincs érzékük az új tantárgyhoz, miért is törnék magukat feleslegesen? Továbbá azt is elmondták, hogy komolyan felmérnék a „puskázás", csalás lehetőségét. Ezt azzal indokolták, hogy amennyiben nincs valamihez tehetségük, akkor is meg kell találniuk a módját, hogy sikeresnek mutatkozzanak.

Mindezen túl, kísérletünk megmutatta, hogy ahelyett, hogy megpróbálnának hibáikból okulni, és javítani azokat, a rögzült tudatú tanulók olyan stratégiát keresnek, mellyel fenntarthatják én-képüket - például olyan személyekhez hasonlítják önmagukat, akik náluk is rosszabb eredményt értek el a szóban forgó dolgozatban. Ily módon különbnek érezhetik magukat másoknál.

Azok az emberek, akik a változtathatatlan képességekben hisznek, mindig kiteszik magukat a kudarc általi megmérettetésnek. Egy esetleges sikertelenség állandó jelleggel meghatározhatja én-képüket. Tudati beállítódásuk megfosztja őket annak lehetőségétől, hogy kezelni tudják az őket érő kihívásokat.

Mikor hisszük, hogy alapvető képességeinket is fejleszteni tudjuk, a kudarcok fájnak ugyan, de nem határoznak meg bennünket. És amennyiben képességeink határai kitolhatóak, számtalan siker várhat még ránk a jövőben.