Az idők kezdete óta az emberek különbözőképp gondolkodnak, viselkednek, boldogulnak. Nem csoda tehát, hogy sokakat foglalkoztat, miért különbözünk: miért van az, hogy egyesek okosabbak, mások erkölcsösebbek, s hogy van-e valami, amitől e különbségek folyamatosan fennállnak az emberek között. Szakértők két végletes következtetésre jutottak. Néhányan azt állítják, hogy ezen eltérések főként fiziológiai alapokkal magyarázhatóak, azaz a különbségek elkerülhetetlenek és megváltoztathatatlanok. E differenciáltság létének kutatása évszázadok során olyan tudományágak kialakulásához vezetett, mint a koponyatan (frenológia) vagy napjainkban a genetika.

Voltak, akik rámutattak, hogy erős eltérések tapasztalhatóak az emberek hátterét, tapasztalatait, neveltetését vagy tanulási módját illetően. Meglepő lehet, hogy e nézet egyik fő képviselője Alfred Binet volt, akit az IQ teszt feltalálójaként ismerünk.¹⁹ Az IQ tesztet ugyanis eredetileg nem azon szándékkal hozták létre alkotói, hogy a gyermekek megváltoztathatatlan intelligenciaszintjét kimutassák. A Párizsban dolgozó Binet a huszadik század elején azért tervezte ezt a tesztet, hogy azonosíthassa azokat a gyerekeket, akik nem profitálnak a francia főváros iskoláiból, s ezáltal új típusú oktatási-nevelési programok megtervezésének alapját kívánta létrehozni. Anélkül, hogy a gyermekek egyéni intellektuális különbségeit tagadta volna, Binet abban hitt, hogy az oktatás-nevelés és a gyakorlat alapvető változásokat hozhat az intelligencia terén. Az alábbi idézet egyik fő művéből (Modern gondolatok a gyermekekről) való, melyben több száz tanulási nehézséggel küzdő gyermekkel végzett munkájának összegzését adja:

Néhány modern filozófus... azt állítja, hogy az egyén intelligenciája egy rögzült mennyiség - olyan mennyiség, melynek mértékét növelni lehetetlen. Tüntetőleg kell fellépnünk az ilyen brutális pesszimizmussal szemben... Rendszeres gyakorlással, és mindenekelőtt a megfelelő módszerek alkalmazásával sikerülhet növelni figyelmünk, memóriánk, ítélőképességünk mértékét, s ezek által a szó szoros értelmében intelligensebbé válhatunk.

Kinek van hát igaza különbözőségünk magyarázatakor? Napjainkban a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy nem egyik vagy másik nézőpont kizárólagos képviselői az igazság letéteményesei. Nem „természet kontra nevelés" vagy „gének kontra környezet" ellentétpárokban kell megközelítenünk a kérdést - a két szemlélet hangsúlyos elemei között a folyamatos kölcsönösség viszonyát kell látnunk. Gilbert Gottlieb (1929-2006), az idegtudományok, a biológia és a pszichológia határterületein kiemelkedő munkásságú tudós úgy fogalmazott a téma kapcsán, hogy fejlődésünk során nem csupán együttműködés figyelhető meg a gének és a környezeti hatások között, hanem a gének egyenesen elvárják a környezettől, hogy az ingereket küldjön a megfelelő működés érdekében. Természettudósok állítják napjainkban azt is, hogy az élethosszig tartó tanulásra jóval nagyobb a kapacitásunk, mint azt korábban valaha bárki is gondolta volna.

Természetesen minden egyes személy egyedi genetikai adottságokkal rendelkezik. Eltérő temperamentumú és hajlamú emberek is hasonló karriert futhatnak be, amennyiben tapasztalataik, tanulásuk, és személyes erőfeszítéseik kellő mértékűek. Robert Sternberg,²⁰ napjaink intelligencia-guruja szerint az, hogy adott szakértelemig eljutunk-e vagy sem „nem valamiféle rögzült, előzetes képességnek köszönhető, hanem a céltudatos elköteleződésnek". Másként fogalmazva -elődje, Binet szavaival élve- nem mindig a kezdetben legkiválóbbak végzik a legkiválóbbakként.

19 Az intelligencia Binet-féle mérése napjainkra elsődlegesen a Harvard professzora, Howard Gardner többszörös intelligencia elmélete (1983) alapján vitatott (szerk.).
20 Sternberg (1949- ) egyike az intelligencia-fogalom huszadik század végi újragondolóinak. Elméletében egy mérhető intelligenciatriászt vázol, megkülönbözteti az analitikus, a kreatív vagy szintetikus illetve a praktikus intelligenciát (szerk.).