Csaknem három évtizede egy kutatás során,²³ azt próbáltuk megérteni, hogy egyes diákok számára miért olyan fontos, hogy képességeiket igazolják, ugyanakkor másoknak miért sikerül túllépniük egy-egy sikertelen tanulmányi eredményen. Úgy találtuk, hogy az általunk vizsgált tanulók körében a képességeket kétféleképp értelmezték a diákok: egy rögzült képesség fogalommal és egy rugalmas, tanulás által fejleszthető koncepcióval operáltak. Ez a felismerésünk vezetett a rögzült és termékeny tudat elméletének megfogalmazásához.

Siker: tanulás vagy okosságunk bizonygatása

Benjamin Barber²⁴ (1939-), korunk kiemelkedő szociológus-politológusa egyszer így nyilatkozott: „A világ nem gyengék és erősek, sikerek és kudarcok választható ketté... Én a világot tanulókra és nem-tanulókra osztom".

Vajon mitől válhat valaki nem-tanulóvá? Mindannyian a tanulás iránti élénk késztetéssel születünk. Egy csecsemő mindennap tágítja képességei határait. Nem csupán mindennapos készségeket, de a legnehezebb életre szóló feladatokat is - például a beszéd és a járás elsajátítását is végzi. Soha nem ítéli úgy, hogy túl nehéz a kihívás vagy nem éri meg az erőfeszítést. Nem aggodalmaskodik amiatt, hogy hibát vét vagy lealacsonyítja önmagát. Jár, elesik, feláll. Keresztülviszi a feladatot.

Egy kísérlet során négyéveseknek azt ajánlottuk, hogy válasszanak: rakják ki ismételten a könnyű kirakót vagy próbálják meg a nehezebbet. Már e korai életkorban is megfigyelhettük, hogy a rögzült tudatú gyermekek -azok, akik a változtathatatlan képességekben hittek- maradtak a biztonságos megoldásnál. Azt mondták nekünk, hogy „az okos gyerekek nem hibáznak".

Ugyanekkor a termékeny tudatú gyermekek -azok, akik hittek abban, hogy bárki okosodhat- azt gondolták, hogy ez egy furcsa választási lehetőség. „Miért kérdezi ezt tőlem? -tették fel a kérdést- Miért akarná bárki is mindig újra ugyanazt a kirakót összerakni?" Egymás után választották az egyre nehezebb játékokat. Egyikük fel is kiáltott: „olyan izgi ez a kirakózás!"

A rögzült tudatú gyermekek tehát biztosak akartak lenni abban, hogy sikerül megoldaniuk a feladatot. Mert aki okos, az mindig sikeres. A termékeny tudatú gyermekek számára azonban a siker képességeik kiterjesztését jelentette. Számukra mindez arról szólt, hogy okosodhatnak.

Más alkalommal egy hetedikes lány így fogalmazott: „Az intelligencia olyasvalami, amiért meg kell dolgozni... nem hull csak úgy az ölünkbe... A legtöbb gyerek, ha nem biztos a válaszban, nem emeli fel a kezét a tanórákon. De én legtöbbször felemelem a kezem, mert ha esetleg rosszat mondok, akkor kijavítanak. Vagy azért is felemelem a kezem, hogy megkérdezzem: 'Hát ezt meg hogy kell megoldani?' vagy 'Én ezt nem értem. Segítene, tanárnő?' Amikor ilyeneket csinálok, növelem az intelligenciámat."

23 Mary Bandurával (apja, Albert Bandura nevéhez kötődik a szociális tanulás elmélete), aki Dweck vezetésével szerzett doktorátust. (szerk.)
24 A hatékony demokrácia működésének elkötelezettje, számos kötet szerzője a témában; műveiben az alulról építkező, erős civil szféra hangsúlyos szerepének szószólója.