Számos kooperatív tanulásszervezéssel kapcsolatos modell létezik a neveléstudományi-pedagógiai diskurzusban (Aronson 1971, Slavin 1984, Cohen 1994, Johnson-Johnson 1984, Kagan 1992, Benda 2007). Ezek a modellek részben építenek egymásra, részben világosan elhatárolódnak egymástól (Kagan, Arató, Kuhn 1970, 2002) rímelő kagani és johnsoni modellek strukturalista megközelítése adja. E strukturalista megközelítés leírható néhány egyszerű alapelvvel (Arató – Varga 2006, Arató 2010, 2011a). 2001b). Korábbi tanulmányomban bemutattam, hogy a nemzetközi szakirodalomban felelhető, a kooperatív tanulásszervezés diskurzusához sorolható fenti modellek összehangolhatóak egymással ( 2010). Összehangolásukat az aronsoni mozaik modell „paradigmatikus példázatára”

A kooperatív alapelvek (Kagan 2001, Arató – Varga 2006:7-49, Kagan – Kagan 2009) nemcsak leírják a tanulásszervezés együttműködést eredményező formáit, hanem egy gyakorlati-vizsgálati szempontsort is képeznek, amelynek segítségével bármely tanulásszervezési formáról eldönthető, hogy kooperatívnak tekinthető-e vagy sem. A tanulás szervezési formáinak kooperatív alapelvek szerinti vizsgálatát nevezi Kagan PIES elemzésnek ⁴ (Kagan 2001, Arató – Varga 2006, Kagan – Kagan 2009). Érdekes módon találunk olyan frontális modellt (Nisen – Iden 1999), amely a PIES alapján kooperatívabbnak tekinthető, mint a hagyományos csoportmunkára épülő tanulásszervezési eljárások. Vagyis a lényeges szempont nem az, hogy valami frontális vagy csoportos szerveződésű! A lényeges szempont az, hogy a hallgatók képzésének bármely szervezési formájában milyen mértékben érvényesülnek a kooperatív alapelvek.

Az alapelvek generatívnak bizonyulnak abból a szempontból, hogy az elemzés során feltárt hiányzó alapelvek strukturálisan garantált érvényesítésével – a gyakorlatban is megnyilvánulóan – kooperatívabb helyzetet tudnak a tanulás szervezői/résztvevői teremteni (Arató – Varga 2006, Arató 2011a). A kooperatív tanulásszervezési struktúrák generálása a feltárt alapelvek mentén paradigmatikus szabályrendszerként is felfogható a kuhni paradigma-modell értelmében (Kuhn 1970, 2002). Az alapelvek rendszere egyszerű, új hasonlósági összefüggéseket tár fel (lásd előbb a frontális és csoportos tanulásszervezési formák kooperativitása kapcsán írottakat), összhangban áll más diszciplínák felfedezéseivel, kiterjeszthető, vagyis nemcsak osztálytermi vagy iskolai szinten működtethető, vizsgálható és érvényesíthető szempontrendszer és gyakorlat, hanem akár közoktatás-fejlesztési szinten is (Arató – Varga 2004, 2005), vagyis hordozza azokat a paradigmatikus jegyeket, amelyeket Kuhn hangsúlyoz műveiben (Arató 2011b).

Azt lehet tehát az eddigiek alapján kijelenteni, hogy az alapelvekre épülő strukturalista megközelítés mentén kialakított tanulásszervezési struktúrák – amelyeknek első paradigmatikus példázatát Aronson alkotta meg a mozaik módszerben – tekinthetők valóban kooperatívnak a meghatározó nemzetközi diskurzus szempontjából. Az alapelvek alapján történő PIES elemzés és az alapelvek alapján kialakított gyakorlat az, amely szignifikánsan megkülönbözteti a kooperatívnak nevezett modelleket más, kiscsoportos és frontális szervezési formáktól.

Ugyanakkor ez azt jelenti, hogy a strukturális kooperatív alapelveket követve bármely struktúráról megállapítható, hogy az kooperatív-e vagy sem, függetlenül attól, hogy a tanulás szervezői figyelembe vették-e az együttműködés szempontjait a tervezés és a megvalósítás során. Az oktatói autonómia szempontjából a kooperatív alapelvek paradigmatikus szabályrendszere pedig azt jelenti, hogy nem szükséges a kooperatív diskurzus kialakult struktúráihoz/módszereihez ragaszkodnia a tanulás szervezőjének, az oktatónak, vagyis bármilyen szerveződési formát kialakíthat. Ha a kialakított tanulásszervezési formában strukturálisan érvényesülnek a kooperatív alapelvek – vagyis nemcsak ideológiai célok és hangoztatott oktatói attitűdök formájában –, akkor az a tanulási forma kooperatívnak tekinthető, függetlenül attól, hogy az adott struktúrát/módszert/eljárást esetleg még senki nem fedezte fel, nem írta le a kooperatív diskurzusban. A generatív kooperatív alapelvek felszabadítják és utat nyitnak az oktató pedagógiai kreativitásának – másutt ebben az értelemben beszéltünk a pedagógiáról, mint művészetről (Arató – Varga 2006) –, amennyiben az oktató képes felvenni azokat az attitűdöket, amelyek gördülékenyebbé teszik a kooperatív tanulásszervezés kialakítását egy hallgatói csoportban (az attitűdökről bővebben lásd ebben a kötetben írt tanulmányomat).

 Ugrás az irodalomjegyzékhez →

⁴ A PIES mozaikszó a kagani alapelvek kezdőbetűiből tevődik össze (Positive Interdependence, Individual Accountability, Equal Participation, Simultaneous Interaction).