AZ ADAPTÁCIÓBA BEVONT KURZUS RÖVID BEMUTATÁSA

A kurzus címe: „Magyarország 20. századi történetének áttekintése".
A kurzus résztvevői: másodéves történelem MA szakos hallgatók, 24 fő (kötelező évfolyam-előadás). Jó képességű, jól teljesítő, összeszokott és együttműködő, a tanulásban motivált, túlnyomórészt valóban a tanári pályára készülő csoport. Kooperatív tanulásszervezési formában közülük eddig csak kevesen tanultak.
A kurzus célja, ahogy arra elnevezése is utal, a korszak átismétlése, kifejezetten abból a szemszögből, hogy mit kell majd a hallgatóknak középiskolai tanárként e téma kapcsán tanítaniuk. A kurzuson feldolgozott témaköröket ezért az érettségi követelmények, a gimnáziumi történelem kerettanterv és a PTE gyakorló gimnáziuma helyi tanterve felhasználásával alakítottam ki.
 
A kurzus céljai:
1. A tananyag (történelmi szakmai ismeretek) átismétlése, a lényeg kiemelése, tömörítése, rendszerezése - gimnáziumi tananyaggá formálása.
2. A napjainkban legelterjedtebb (és a gyakorlóiskolákban is használt) középiskolai történelem tankönyv vonatkozó kötetének megismerése és értékelése.
3. További, a majdani tanítás során felhasználható források és eszközök gyűjtése és értékelése, ezekhez didaktizálási javaslatok készítése.
4. Kooperatív struktúrák és néhány RWCT módszer megismerése és kipróbálása.