A KURZUS SORÁN ALKALMAZOTT SZEREPEK

Egy-egy blokkban tehát 3 témát dolgoztunk fel, gyakorlatilag a kooperatív struktúrák alfájára, a mozaikra (ARATÓ-VARGA 2008. 75-79.) alapozva. 2-2 csoport dolgozott ugyanazon a témán, párhuzamosan. A tanulási folyamat otthon, önálló munkával kezdődött. A négyfős csoportok minden tagja más-más feladatot kapott - ezeket szerepeknek neveztük. Az eltérő feladatok mentén kiosztott szerepeket a kooperatív tanulásszervezésben használatos szerepek (ARATÓ-VARGA 2008. 45-50.) helyett kívántam alkalmazni, de kiderült, hogy nem tudtak annak megfelelő funkciót betölteni. Erről a későbbiekben még szólok, itt csak jelzem, hogy a „szerep" megnevezést használom ugyan, de ez megtévesztő lehet. A négy csoporttag tehát négy különféle szerepet kapott, a következőket:

 

1. VÁZLATÍRÓ. Feladata: A vonatkozó szakirodalom (ehhez természetesen kaptak ajánlásokat, de alapvetően szabadon választhatták ki) és a tankönyvi szöveg (SZÁRAY-KAPOSI 2008.) összevetése, ez alapján tartalmi vázlat készítése. A vázlat egy tanári magyarázat tartalmi-logikai vázlata, azt kell tartalmazza, amit a témával kapcsolatban egy gimnáziumi tanórán megtanítana. A felkészüléshez az alábbi instrukciókat kapta még:

  • A szakirodalmat hivatkozd pontosan!
  • A tankönyvi szövegre reflektálj, ha kell, javítsd, tedd meg észrevételeidet - ha lehet ilyenkor is hivatkozz (mi alapján javasolnál módosítást)! Ha úgy érzed, a tankönyv rendben van, azt is jelezd!
  • A vázlat legyen logikus, átlátható.
  • Kérjük, hogy reflektálj a tankönyv és a szakirodalom viszonyára, mutass rá az esetleges hiányosságokra, hangsúlyeltolódásokra, tárgyi tévedésekre.
  • Jelöld meg pontosan a forrásaidat!
  • Fontos a lényegkiemelés, a hangsúlyok megjelenítése (szerkesztésben is) - főleg akkor, ha a tömörség és a többé-kevésbé szubjektív lényegkiemelés helyett egy szélesebb tartalmi spektrum bemutatását választja a vázlatíró (és ezáltal választási lehetőséget ad nekünk a tartalmak összeválogatásában). Hogy e két megoldási mód közül melyiket választja a vázlatíró, azt rábízzuk.

 

FORRÁSBÍRÁLÓ. Feladata: A szakirodalom, a tankönyvi szöveg és a tankönyvi források összevetése. A történelemoktatás napjainkban nagymértékben épít a történeti források bevonására, elemzésére (forrásközpontú történelemtanítás), ezért a tankönyvekben nagy mennyiségű történeti forrás (szöveges, képi stb.) található, amelyek nélkül az általunk vizsgált, jelenleg legszélesebb körben használt könyv (Száray - Kaposi: Forrásközpontú történelem IV.) nem értelmezhető és nem tanítható. A forrásbíráló feladata volt a tankönyvi források értékelése a felhasználhatóság, a téma tanítása, ill. kompetencia-fejlesztés szempontjából. Minden forrást a hozzá tartozó kérdésekkel, feladatokkal együttkellett vizsgálnia és írásban értékelni. További instrukciók voltak a felkészüléshez: Az első órán használt, az oktató által megadott táblázatos forma, illetve az abban megadott részletes szempontok megtartása vagy elvetése a forrásbíráló döntése. KÉRÉS: a táblázatos forma használata esetén is adj meg rövid szöveges értelmezést is.

  • Kérjük, hogy a forrásbíráló indokolja is meg döntéseit: ha egy forrást nem javasol felhasználásra, miért nem? Ha egy feladatot/kérdést elvet: mivel helyettesítené?
  • A hivatkozások, forrásmegjelölések legyenek pontosak!

 

2. FORRÁSGYŰJTŐ. Feladata a szakirodalom, a tankönyvi szöveg és tankönyvi források olvasása, a tankönyvi források mellé pluszforrások gyűjtése (minimum 3 db szöveges, képi, hang, mozgókép, művészeti alkotások stb.). Minden forrásnál pontos hivatkozást, lelőhelyet kellett feltüntetnie, ha valamely műből részletet hozott, röviden be kellett mutatnia az egészet is. Meg kellett jelölnie azt is, mire használná és hogyan a gyűjtött forrásokat (forráselemzés módja, szempontjai; kapcsolódó feladatok), továbbá, hogy mely kompetenciák fejlesztésére alkalmasak ezek. További instrukciók a szerephez:

  • A források legyenek változatosak!
  • A gyűjtött források és a tankönyvi források között ne legyen részleges átfedés sem!
  • A források a célcsoport számára érthetőek legyenek (életkori sajátosságok figyelembevétele).
  • A források ne legyenek túl hosszúak! (Pl. lehetőleg ne két órás nagyjátékfilmek legyenek, hanem tanórán felhasználható méretű anyagok/részletek.)
  • Hivatkozd meg pontosan a forrásokat, add meg azok lelőhelyeit!

 

3. ESZKÖZGYŰJTŐ. Feladata: a szakirodalom és a tankönyvi szöveg és források olvasása, segédeszközök gyűjtése a témához, pl. ismeretterjesztő cikkek, tanulmányok (min. egy kötelező); albumok, felhasználható szakkönyvek (az abból használható részek pontos megjelölésével); feladatok, feladatlapok, tesztek; vonatkozó weboldalak; e-tananyagok; térképek stb. Minimum 3 db eszközt kellett gyűjteni. A gyűjtött eszközök egy lehetséges tanórai felhasználási módját is meg kellett adni, illetve bemutatni, hogy mely kompetenciák fejlesztésére alkalmasak. Az eszközgyűjtő otthoni munkájához az alábbi szempontokat kapta még:

  • Ha az eszközgyűjtő Interneten elérhető tartalmakat ajánl, ne csak egy linket közöljön, hanem rövid szöveges tájékoztatót is adjon róla! (Az órákon egyébként rendelkezésre állt 2-3 laptop internetcsatlakozással, hogy élőben is megnézhessék ezeket.)
  • Ha az eszközgyűjtő forrásbázist/gyűjteményt ajánl, abból legalább egy konkrét példát is emeljen ki és mutasson be!
  • Adj szöveges tájékoztatót az eszközökhöz!
  • A hivatkozások, forrásmegjelölések legyenek pontosak!

A csoporttagok ezek alapján készültek fel az órára. A szerepek minden blokkban (azaz minden témánál) cserélődtek a csoporttagok között. Összesen három, egyenként 2x90 perces blokk (9 téma) lebonyolítására volt időnk a kurzus során. Amelyik téma feldolgozására az órán nem került sor, azt a hallgatók egyéni munkában, otthon elvégezték, ez lett a kurzus teljesítésének feltétele. Így végül az eredetileg tervezett 33 témakör mindegyikéről készült egy komplett portfólió (vázlat, folyamatábra, forrásbírálat, plusz források és eszközök gyűjteménye). A kurzus végén az összes portfóliót megosztottuk egymással, így a hallgatók egy - a leendő tanári gyakorlatuk során - rendkívül jól használható csomagot kaptak. A portfóliócsomagot előreláthatóan a Történelemtanítás című internetes portál teljes egészében közli, és ezáltal minden kolléga számára hozzáférhetővé válik (www.tortenelmtanitas.hu) .