A téma probléma-háttere - A drogtörvények és a kábítószerpolitika kialakulása

A legális és illegális kábítószerek sok évszázada jelen vannak az európai és észak- amerikai kultúrában. (Az antropológusok csupán egyetlen népcsoportot találtak, amely nem használt tudatmódosító szereket: az észak-amerikai inuitokat.) Egyes szerek már az ősközösségekben is jelen voltak, mint a sámánizmus spirituális, vallási, vagy gyógyító kellékei (gombák, leveles-virágos növények). A kábítószerekre vonatkozó ismereteink mintegy hétezer évre vezethetők vissza. Időszámításunk előtt 3000 körül a mezopotámiaiak már mákból készült szert használtak úgy, mint később az egyiptomi orvosok is: morfin és szkopolamin keverékét adták a betegeknek fájdalomcsillapítására. Más szereket a kereskedők és utazók hoztak be Európába elsősorban keletről (ópium, indiai kender) majd a nagy földrajzi felfedezéseket követően az amerikai kontinensen használatos szerek is ismertté váltak (kokain). A megítélésük a szerek fajtája és az adott korban uralkodó társadalmi, jogi, vallási, majd orvosi nézetek tükrében igen eltérő volt. A ma legálisnak tekintett dohányzást már 1642-ben pápai bulla próbálta megfékezni úgy, hogy kiátkozással fenyegette meg a dohányzó papságot. 1650-ben betiltották a dohányfogyasztást Bajorországban, Szászországban és Zürichben. (Szasz, 2001.)
A kávé-ivás szokását szúfi szerzetesek hozták magukkal az Oszmán Birodalom területére a XVI. század elején. Az állami és vallási vezetők a kávézást társadalomra veszélyes cselekedetnek nyilvánították, mivel mérgező hatásúnak vélték, amely dekadenciába dönti a népet. A kávé betiltása sem csökkentette az új élvezeti szer népszerűségét, tehát nem sokkal később „dekriminalizálták" az ital fogyasztását.
Több uralkodó, vagy kormány próbálta szabályozni a drogok kereskedelmét, majd fogyasztását. A drogok korlátozásának története sok ellentmondást is hordoz magában. A brit kormány gyarmati ópiumpolitikája már a XVIII. századtól megcélozta a fogyasztás fokozatos csökkentését a fennhatósága alá tartozó Indiában, de más országok felé (Kína) jövedelmező ópiumexportot bonyolított le. Az első kábítószertörvények egyikét San Franciscóban vezették be 1875-ben, amikor nem az ópiumot, hanem csak az ópiumszívó szalonokat tiltották be, hogy az amerikai polgárokat ne ronthassák meg szenvedélyükkel a kínai vendégmunkások. A XIX. század végéig nem fogalmazódott meg a tartós és széles társadalmi körben felismert „drogprobléma". Addig szabadon reklámozták és árusították a kábítószereket élénkítő vagy fogyasztószer gyanánt. Az Egyesült Államokban az 1914-es Harrison féle drogtörvény volt az első, amely az ópiumkereskedelmet és a fogyasztást is tiltotta, ezzel megvalósult az első szakpolitikai szabályozás, bár ez is elsősorban gyógyítást kívánta szabályozni, de alkalmazása során egyre inkábba a büntetőjogi aspektusa került előtérbe.