A kedvesen követelő fogalmat Kleinfeld (1975) alkotta, hogy ezzel írja le azt a tanártípust, aki alkalmas volt az indiai athabaskai, valamint alaszkai, kilencedik évfolyamos eszkimógyerekek tanítására. Ezek a tanárok személyes kedvességet közvetítettek, és azt az oktatási stílust, melyet Kleinfeld „aktív igényességként" definiált. Kitartottak elhatározásuknál, hogy a diákokat felsőbb szintre juttassák. Irvine és Fraser (1998) bemutatnak egy példát arra, hogyan tud egy tanár e módszer alkalmazásával szólni a lelazuló széthullásba hajló diákhoz:

Elég ebből a szamárságból Darius! Csak üres szövegelést hallunk tőled. Többször figyelmeztettelek már, hogy ne térj el a témától, amit kiadtam neked. Most ülj le! (56. old.)

Ezt a fajta kommunikációt nem gyakran írja le a hatékony oktatásról szóló szakirodalom. A kedvesen követelő hozzáállást kutató tudósok konklúzióiban gyakran, és sok diáknál eredményre vezetőnek tartják ezt a stílust, noha külső megfigyelő szemében durvának tűnik. (Bondy, Ross, Gallingane és Hambacher, 2007; Irvine és Fraser, 1998; Ware, 2006). Nézzük meg, mi teszi hatékonnyá ezt a módszert, és hogy tudná több tanár is alkalmazni.