IDŐARÁNYOK


Az alábbiakban megpróbálom egy átlagos kurzus időarányait felvázolni a csoportfejlesztésre szánt időszakaszok és az akadémikus célokat közvetlenül segítő időszakaszok szempontjából. Ez az átlagolás természetesen csak azt a célt szolgálja, hogy a kooperatív tanulásszervezés adaptációjával kísérletező oktató benyomást nyerjen a lehetséges időarányokról, hiszen a valóban szükséges időarányokat döntően befolyásolja egy-egy adott kurzus hallgatói kompetenciáinak állapota, az akadémikus célkitűzések nehézségi foka, az oktató pedagógiai kompetenciáinak fejlettsége. Vagyis az alábbi áttekintő vázlat nem előírás, hanem inkább egy átlagosnak tekintett példa a rendelkezésre álló időkeret felhasználására egy kurzuson.

Az ábrán a különböző időszakaszok között azok céljai alapján tettem különbséget, egy kördiagram segítségével jelölve az egyes szakaszok időbeli arányait. Az ábrán megkülönböztetem egymástól a kezdeti csoportfejlesztés három szakaszát: a csoportalakításra szánt időszakaszt, a kezdeti személyes indíttatású szakaszt, valamint a már akadémikus kérdésköröket érintő, de csoportfejlesztés jellegű idő szakaszt, ahogyan azt a fentiekben is leírtam már. Jelöltem a periodikus csoportfejlesztési szakaszok arányát is, több szakaszt is megjelenítve, azt érzékeltetve ezzel, hogy azok az akadémikus szakaszok közé ékelődve jelennek meg a folyamatban. Az akadémikus céloknak itt most három szakaszát jelöltem (kezdő, középső és záró szakasz), ennek kapcsán jelen írás keretében csak annyit emelnék ki, hogy mindenképpen szükséges egy záró szakasz, amelyben az akadémikus témák megjelenésére, a velük szemben támasztott teljesítési kritériumok megvalósulására reagál az oktató a hallgatókkal együtt, s mindenképpen kell egy záró szakasz a csoportfejlesztési folyamat végére is, amelyben a csoportok együttműködésének eredményességére reagálnak a tanulásban résztvevők.