2. Csoporton belüli forgók

    A csoporton belüli munka során az egyenlő részvétel alapelvének érvényesítését legegyszerűbben akkor érhetjük el, ha minden csoporttag számára - egymás után - ugyanannyi időkeretet biztosítunk a megnyilvánulásra. Ennek legegyszerűbb formája, mikor valamilyen téma csoporton belüli megbeszélése során kérjük a csoporttagokat, hogy egy tag egyszerre csak egy dolgot mondjon el, majd a következő megszólalás a tőle jobbra vagy balra ülő társát illeti meg, az azt következő ugyanígy. Addig forog körbe a szó, amíg a témát - a megadott időkereten belül - meg nem beszélik (szóforgó).
 
    Amennyiben a csoportban elhangzottak írásos rögzítésére is szükség van - a szóforgó során -, akkor a szóforgóban alkalmazott lépések kiegészülnek a leírással is (kerekasztal).

iDevice ikon Megjegyzések:

Egy kiadott téma közös megbeszélését célszerű a legtöbb esetben a téma egyéni végiggondolásával kezdeni. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki - a csoporttagok befolyásolása nélkül - egyénileg mozgósítsa meglévő tudását. Ilyenkor a csoporttagok egyéni jegyzetben rögzítik gondolataikat, és a szóforgó/kerekasztal során már csak az összesítésre, kiegészítésre kerül sor. Természetesen a közös egyeztetésnél a tagok jelzik az egyes elhangzott gondolatoknál, hogy náluk is felmerült ez a tudás, és a következő körben már mindig új gondolat kerülhet elő.

A kerekasztal használatakor (azaz az írásos rögzítéskor) bevethetünk olyan kooperatív gyűjtőeszközöket mint például az ablak vagy a súlyozott cetli (részletesen később ismertetjük őket), melyek alkalmasak a vélemények strukturált és súlyozott gyűjtésére.

A kerekasztal működtetése történhet úgy, hogy az írja a közös jegyzetre az adott gondolatot, aki éppen ismerteti, de az építő és ösztönző egymásrautaltság mozgósítása és az interakció fenntartása érdekében variálhatjuk a kerekasztalt úgy, hogy az ismertető ember jobbján (vagy balján) ülő társa készíti az írásos rögzítést. Ez egyben az időgazdálkodást is hatékonyabbá teszi, hiszen egy időben zajlik a szóbeli ismertetés, a közös értelmezés/megértés és az írásos rögzítés.


iDevice ikon Példák

A fenti kurzus reflexiós részében mindenki kapott azonos számú cetlit a közös tacepaóról. A cetlik ismertetése úgy történik, hogy az egyik cetlire írtakat felolvassa a csoport egyik tagja, azt közösen megbeszélik (megerősödött, megcáfolódott vagy új ismeret). A következő cetlit a csoport egy másik tagja fogja felolvasni. Addig haladnak körbe szóforgóval, míg az összes cetli el nem fogy.

A jelentésteremtés részben összeült szakértői mozaik a közös jegyzetet úgy készíti el, hogy egyéni jegyzetéről az első ember ismerteti az első fontos kiemelését, és ha azzal egyetértenek, akkor ő vagy a tőle balra ülő társa rögzíti a közös papíron. A következő gondolatot a jobbra ülő csoporttag ismerteti, és ha ismét van egyetértés, a balra ülő társ felírja. Vagyis a szóval egy időben az írás is forog, így működik a kerekasztal, s ezt a forrást a különböző színű filcek szisztematikus váltakozása is jelzi az oktató számára (vagyis, hogy mindenki részt vett az írásbeli munkában is).