Magyarországon az esélyegyenlőség fogalma széles körben használatos, és az egyenlő esélyek fogalma helyett a méltányosság szó került be – elsősorban a pedagógiai – diskurzusba. A nemzetközi szakirodalom pedig egyre inkább elhagyja az esélyegyenlőség meghatározását, és a méltányosság (equity) fogalomkörébe sorolja mindazokat a tevékenységeket, illetve azt a szemléletet, mely a valódi hozzáférést biztosítani tudja valamennyi társadalmi réteg számára - többek között az oktatásban is (Radó 2007).¹. Vagyis önmagában még nem tekinti esélyteremtő tevékenységnek az egyenlő bánásmódot, láttatva az elvi látszat és a valódi hozzáférés közötti különbséget.

A hazai pedagógiai szakirodalomban még napjainkban sem ismeretes széles körben az esélyegyenlőség és a méltányosság fogalmai közötti alapvető különbség (Radó 2007). Fontos azonban tudni, hogy az esélyegyenlőség (equality) elsősorban csak olyan strukturális kereteket jelent, amely mindenki számára fizikai hozzáférést biztosít – többek között – az oktatási szolgáltatásaihoz is. Ez a hozzáférés – az európai országokhoz hasonlóan nálunk is – jogilag is szabályozott: ezt célozza az egyenlő bánásmódról szóló törvény. Vagyis mindez esélyegyenlőségi szempontból azt jelenti, hogy a különböző személyeknek és csoportoknak lehetősége van másokkal közös térben és másokkal azonos módon és arányban hozzáférni információkhoz, tevékenységekhez, szolgáltatásokhoz, eszközökhöz stb. Ez a lehetőség azonban önmagában még nem feltétlenül vezet valódi hozzáféréshez. A valódi és sikeres hozzáféréshez személyre szabott szolgáltatásokra van szükség, amely figyelembe veszi a közös térben résztvevők – társadalmi, kulturális és egyéni adottságai mentén – igényeit, szükségleteit.

¹ 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról