KISS JUDIT ÁGNES : Találkozás egy régi szerelemmel

http://www.es.hu/kiss_judit_agnes;talalkozas_egy_regi_szerelemmel;2010-02-21.html

Élet és Irodalom LIV. évfolyam 7. szám, 2010. február 19.,


1.
Nem láttuk egymást évek óta.
A hozzá írott verseket
is régen leoldoztam róla.
Először őt feledtem el,
a fájdalmat, hogy elhagyott,
végül a szégyent is, ahogy.

Az évek múltak, én lettem, ami,
ő meg rendőr (azt mondják, nem ciki),
költőnek indult, majd kinőtte.
Így távolabb lehettem tőle.

Most újra látni kínos volt leginkább,
nézni, milyen korán kopaszodik,
ölelgeti a semmilyen kis nőjét,
nézni az erőltetett love storyt,
s a mienket, mit tudtunk, mire fut ki,
jó lett volna meg nem történtnek tudni.

Aki megvénül, legalább tanul.
S akkor mégiscsak, váratlanul,
hogy miért, azt még utólag sem értem,
engem is meglepett a mozdulat,
a mosdóba surrantam észrevétlen,
s gyorsan kirúzsoztam az ajkamat.


2.
Nem láttuk egymást évek óta.
Először nem tudtam, ki az,
aztán elhűltem, milyen ronda:
öreg lett, kövér és kopasz.

Nem láttuk egymást évek óta,
gondoljunk inkább évtizedre,
talán szemébe néztem volna,
ha nem félek, ki vagyok benne:
középkorú nő, kicsit lottyadt?
tizenhat éves, régi lány?
(Vannak még, kik bókolni szoktak,
s férfinak egyik sem silány!)

Gondolkodtam, mit kéne tennem,
de megfeledkeztem magamról.
Két másodperc volt, átöleltem,
és minden olyan lett, mint akkor.