http://www.es.hu/marko_bela;proza;2010-02-07.html

Élet és Irodalom, LIV. évfolyam 5. szám, 2010. február 5., 17. o.

Akár egy női és egy férfikéz,
ahogy egymásban szinte elmerülnek,
fel-felbukkannak, aztán tovatűnnek,
az árokpartról fürkész, ki-kinéz

két szép menyét, két apró tünemény,
egyébiránt: két vérengző vadállat,
gyorsak, kegyetlenek, de most megállnak,
majd nekifutnak, s az út közepén,

mert rosszul számoltak, az egyiket
elcsapja egy kerék előttünk éppen,
vergődő, véres, jajgató sziget

lesz hirtelen belőle, kéz a kézben
voltak, hőköl, sír, már-már ott marad
a másik, meglát minket, s elszalad.