Élet és Irodalom LIII. évfolyam 37. szám, 2009. szeptember 11., 23. o.

Senki sem szólt, hogy a gyermek-cseresznyét
be kell majd oltani, nem tudtam én sem,
itt ugrált köztünk a tavaszi szélben,
míg kényeztettük szinte levelenként,

s mint vénasszonyt a síró nagyleányhoz,
karót tettünk melléje, hogy vigyázza,
így telt ki gyorsan, így borult virágba,
s alig vártuk, hogy legelőször mit hoz,

milyen gyümölcsöt, míg a szomszéd meggyek
már körülötte mind teherbe estek,
kibuggyantott ő is nekünk nevetve

néhány kesernyés, apró vadcseresznyét,
s kínálta, mint felénk szokás: szeressék!
Szerettük hát: nincs ennél jobb cseresznye!