TURCZI ISTVÁN : Két gyertya

"Amivel szolidáris vagyok, az a bánat."
Joszif Brodszkij

Mándy Stefánia

Ahogy lengő füst homályán
átszivárog és megfordul az árnya,
ünnepre hívó sófárnál hangosabb
a felszálló csönd ujjhegyroppanása.

Visszahallja éteri minta szerint
az ősi parancsot napnyugta után:
hozzá sem nyúlni semmihez,
a dolgok szívét érinteni csupán.

Állva maradni korongközépen,
hol az asztali áldás illó lételem.
Adni a tálból, és venni, ha van, akár
egy végtelen posztumusz széderen.

Niszán, ijár, sziván, tamuz... az idő
egymásból sodort szombatokba varrva.
Jó tudni, honnan a hűség, a rosta -
életünk isten szabadalma.

Beney Zsuzsa

Mi nehezebb: a súly vagy a hiány?
Nem a múlt, hanem párája: az emlék.
Ég és föld között cérnagyökéren
lengő vissza-visszajáró vendég.

Melyik világ igaz? Amit terhéhez egy
más boltozaton viola ég selyme kötöz,
vagy bent a szem sós parazsában,
hol a gyertyaláng kedvére rögtönöz?

Elporló alkonyi kérdések, panaszos
falak. Példabeszédekről rég letett.
A tekintet üvegtömbjei kifaragva.
E nézés nem válaszként született.

Önmagánál tömörebb anyagból metsz
formákat egy türelmes, tűzföldi árva.
Grottájából szavanként mászva szabadul.
Csak mi vagyunk a láthatóba zárva.

BÁNAT, EMLÉK, SZEMÉLYEK, NŐK, ZSIDÓSÁG, SORS

« Előző | Következő »