MARKÓ BÉLA : Rémült kötelékünk
Élet és irodalom, LIV. évfolyam 5. szám, 2010. február 5.
Minden csak kapcsolat: ág és levél
között, ahogy egyfolytában ropognak
az illesztékek, s folyton kapaszkodnak,
hogy ne válassza szét őket a szél,
míg körülöttük minden ott nyüzsög,
csattog, zenél, nyílik, felnő, sugárzik,
s csak attól vannak ők, hogy ott a másik,
ettől vagyok, s ha szédülsz, szédülök,
mert fordulok, ha fordulsz, és finom
borzongás fut át az ujjaimon,
hogy szétpattintsam rémült kötelékünk,
s külön keringjünk csak magunk s magunk,
de húsnál, csontnál gyengébbek vagyunk,
s csak ott vagyunk, ahol egymáshoz érünk.
Minden csak kapcsolat: ág és levél
között, ahogy egyfolytában ropognak
az illesztékek, s folyton kapaszkodnak,
hogy ne válassza szét őket a szél,
míg körülöttük minden ott nyüzsög,
csattog, zenél, nyílik, felnő, sugárzik,
s csak attól vannak ők, hogy ott a másik,
ettől vagyok, s ha szédülsz, szédülök,
mert fordulok, ha fordulsz, és finom
borzongás fut át az ujjaimon,
hogy szétpattintsam rémült kötelékünk,
s külön keringjünk csak magunk s magunk,
de húsnál, csontnál gyengébbek vagyunk,
s csak ott vagyunk, ahol egymáshoz érünk.