Személyes felelősségvállalás és egyéni számonkérhetőség
A fenti alapelvek segítségével strukturálisan garantálhatjuk már, hogy párhuzamos interakciókba lépjenek a tanulás résztvevői, sőt a tanulás minden egyes résztvevője. Vagyis mindenki részt vesz és feladatorientáltan vesz részt a kommunikációban, azonban továbbra is kérdéses, hogy ki milyen teljesítményt nyújt mind a saját tanulmányait, mind a többiekkel közös tevékenységeit tekintve. Mi a garancia arra, hogy a résztvevők lelkiismeretesen dolgoznak? Egyrészt már az eddigi alapelvek is ebbe az irányba hatnak, másrészt azonban külön be kell emelni a tanulásszervezés szempontjai közé a felelősség kérdését.
A felelősséget a teljesítményért már a pozitív egymásrautaltság kialakításával az oktató oda helyezi, ahova való: a tanulásban résztvevők vállára. A felelősségvállalást a saját teljesítményért pozitívan befolyásolja, ha építő és ösztönző egymásrautaltság érvényesül az együtt-tanuló hallgatók között, hiszen ilyen keretben nemcsak magukért, hanem másokért is dolgoznak.
Mivel a kooperatív tanulás lényege,
hogy a tanulásban résztvevők közösen és pozitívan egymásra
utalva dolgoznak egyéni tanulási céljaik eléréséért, ezért talán azt
itt már nem kell részletezni, hogy az egész alapelvrendszer az egyéni
és közös mikro- és nagycsoportos felelősségrendszer összekapcsolásán
dolgozik. Ebben a rendszerben ezért egy külön alapelv figyelmeztet
arra, hogy a közös munka során strukturális figyelmet kell fordítani a
személyes felelősségvállalásra és egyéni számonkérhetőségre. Ez az
alapelv általában hiányzik a megfigyelt osztálytermi gyakorlatokból
(lásd pl. Kézdi - Surányi 2008).
A két dimenzió
összekapcsolását már a nemzetközi szakirodalom is elvégezte (Johnson -
Johnson 1999, Kagan - Kagan 2009, itthon Arató - Varga 2006), ezért
ennek az alapelvnek a tárgyalásakor tehát nem egyszerűen egyéni
felelősségről beszélhetünk, hanem személyes felelősségvállalásról és egyéni számonkérésről. Személyes felelősségvállalás akkor jön létre, ha a tanulási
struktúrák lehetővé teszik, hogy valaki teljes személyiségével részt
vehessen, felelősséggel feladatot vállalhasson a tanulásban,
érdeklődését, igényeit, szükségleteit követve, világos és teljesíthető,
de személyre szabott kritériumok mentén. Egyéni számonkérhetőséget
szintén a tanulás szervezésének módjával kell biztosítani. Például a
mozaik struktúra esetén mindenkinek van saját anyagrésze, amelyért csak
ő felel a csoportban, vagy mindenkinek van jelölő színe, így látszik az
írásbeli teljesítménye. Az egyéni számonkérhetőség biztosításának célja az autentikus visszajelzés folyamatos biztosítása, hogy a tanulásban résztvevők egyre inkább kompetens és autonóm módon legyenek képesek részt venni a közös tanulásban.
Példa
Az aronsoni mozaikban mindenki egy-egy egymástól különböző anyagrészért felel, amelyet csak ő ismer a mikro-csoportjában. Így az ő felelőssége nemcsak az, hogy megtanulja, hanem hogy a többieknek is eredményesen megtanítsa azt, hiszen, ha a későbbiekben ez az adott ismeret, képesség, attitűd hiányzik, akkor pontosan visszakereshető, hogy kinek a felelőssége volt annak az anyagrésznek a megtanítása. Mivel mindenkinek van saját anyagrésze, amely persze lehet különböző szintű, a hallgatók felkészültségétől, érdeklődésétől, teljesítőképességétől, fejlesztendő területeitől függően, mégis csak együtt alkotnak egy egészet. A tanulmányi célkitűzések akkor érvényesülnek, ha mindenki mindekinek az anyagrészét ismeri, tudja alkalmazni... stb.
A kooperatív szakirodalom két megközelítést vázol a felelősség alapelve kapcsán. Az egyik a személyes felelősségvállalás („personal responsibility" Johnson és mtsai 1984). Ez alatt azt értik, hogy a tanulási folyamatot olyan módon kell megszervezni, strukturálni, hogy mindenkinek teljes személyiségével legyen alkalma belépni a tanulás folyamatába, oly módon, hogy a személyes és egyéni elképzeléseit, tudását, képességeit, attitűdjeit figyelembe véve választhat tanulási célokat és tevékenységet magának. Vagyis akkor tud személyesen felelősséget vállalni a feladatáért, ha arról személyesen tájékozódhat (interakcióban), követheti benne saját érdeklődését (vagyis kellően széles repertoárú a kínálat), továbbá világos és teljesíthető kritériumok mentén dolgozhat. A másik megközelítés az egyéni számonkérhetőséget („individual accountability" Kagan 1992, 2001a) emeli ki, vagyis azt, hogy mindenki lépésről lépésre számot adhat és számot is ad tudásáról, képességeiről, attitűdjeiről. A személyesen vállalt egyéni feladat egyben azt is jelenti, hogy az individuális teljesítmény nyomon követhetővé válik, ha mások számára nem is, de a csoporttársak számára azonnal.
Példa
Sokszor néznek „játszadozó trénernek" amikor filctollakkal, színes és flipchart lapokkal felszerelkezve érkezem egy-egy kurzusra. Később megértik, hogy a csoporttagokat jelölő különböző színek azonnal mutatják, hogy ki milyen mértekben vett részt konkrétan is a közös munkában. A csoportokat jelölő színes lapok, cetlik pedig a közös munkával elkészült nagycsoportos dokumentumokon belül jelölik az egyes csoportok teljesítményét. Vagyis a színek játékának köszönhetően minden egyes résztvevő egyéni és mikro-csoportos teljesítményét könnyen át tudom tekinteni. Egy egyszerű példán érzékeltetve: a kerekasztal során, amikor úgy készítenek közös jegyzetet, hogy az egyik mondja, a szemben ülő pedig írja, akkor nyomon követhető, hogy ki mit mondott és mit írt, írt-e mindenki... stb.
Az individuális teljesítmény, részvétel... stb. a kooperatív struktúrákban közvetlenül a tanulási folyamatban figyelhető meg, így azonnal kiigazíthatja a tanulásszervezési módokat az oktató, ha azt látja, hogy valahol valaki lemaradt, vagy egy mikro-csoport zsákutcába jutott, nem tudja feladatát felelősséggel ellátni. Az egyéni teljesítmény folyamatosan „számonkérés alatt áll", hiszen a csoporttársak folyamatosan tisztában vannak társaik felkészültségével, megbízhatóságával... stb. Az egyéni számonkérés rendszerének strukturálisan adottnak kell lennie tehát a kooperatív rendszerekben. A feladat az, hogy a számonkérés inkább autentikus visszajelzés („authentic assessment" JOHNSON - JOHNSON 1999, KAGAN - KAGAN 2009, 2011) legyen, vagyis a tanulásban résztvevők (hallgatók, oktatók) olyan visszajelzéseket biztosítsanak egymásnak, amelyek specifikusak, relevánsak, mérhetőek és döntően a tanulásban résztvevő autonóm fejlődését segítik elő. A cél, hogy az egyéni számonkérhetőséget oly módon alakítsa ki az oktató, hogy az hozzájáruljon az egyének autonóm tanulási kompetenciáinak fejlődéséhez.
Mivel a kooperatív tanulás lényege, hogy a tanulásban résztvevők közösen és pozitívan egymásra utalva dolgoznak egyéni tanulási céljaik eléréséért, ezért talán azt itt már nem kell részletezni, hogy az egész alapelvrendszer az egyéni és közös mikro- és nagycsoportos felelősségrendszer összekapcsolásán dolgozik. Ebben a rendszerben ezért egy külön alapelv figyelmeztet arra, hogy a közös munka során strukturális figyelmet kell fordítani a személyes felelősségvállalásra és egyéni számonkérhetőségre. Ez az alapelv általában hiányzik a megfigyelt osztálytermi gyakorlatokból (lásd pl. KÉZDI - SURÁNYI 2008).
A két dimenzió összekapcsolását már a nemzetközi szakirodalom is elvégezte (JOHNSON - JOHNSON 1999, KAGAN - KAGAN 2009, itthon ARATÓ - VARGA 2006), ezért ennek az alapelvnek a tárgyalásakor tehát nem egyszerűen egyéni felelősségről beszélhetünk, hanem személyes felelősségvállalásról és egyéni számonkérésről. Személyes felelősségvállalás akkor jön létre, ha a tanulási struktúrák lehetővé teszik, hogy valaki teljes személyiségével részt vehessen, felelősséggel feladatot vállalhasson a tanulásban, érdeklődését, igényeit, szükségleteit követve, világos és teljesíthető, de személyre szabott kritériumok mentén. Egyéni számonkérhetőséget szintén a tanulás szervezésének módjával kell biztosítani. Például a mozaik struktúra esetén mindenkinek van saját anyagrésze, amelyért csak ő felel a csoportban, vagy mindenkinek van jelölő színe, így látszik az írásbeli teljesítménye. Az egyéni számonkérhetőség biztosításának célja az autentikus visszajelzés folyamatos biztosítása, hogy a tanulásban résztvevők egyre inkább kompetens és autonóm módon legyenek képesek részt venni a közös tanulásban.