A kooperatív tanulásszervezés modelljeiben a tudatosan fejlesztett kompetenciák kérdésköre szintén több évtizedes múltra tekint vissza (Johnson és mtsai 1984, Kagan 1992). Míg a hazai neveléstudományi diskurzusban az elmúlt tíz évben kapott megfelelő hangsúlyt a (lásd pl. Nagy és mtsai 2004, Csapó 2003). A kompetencia alapú fejlesztés, a kimeneti kompetenciákra hangsúlyt helyező képzés a hazai pedagógusképzés Bologna folyamatnak megfelelő továbbfejlesztésében is szerepet kap (Falus – Kotschy 2006, Bárdossy – Dudás 2010).

A kooperatív diskurzusban a Johnson testvérek emelik ki önálló alapelemként az interperszonális és kiscsoportos képességek tudatos fejlesztésének jelentőségét (Johnson és mtsai 1984, 1995, Johnson – Johnson 1999). A kooperatív fejlesztési folyamatokban nemcsak a pedagógusnak, az oktatónak kell tudatosan e képességek fejlesztését végeznie, hanem a tanulásban résztvevők számára is tudatosítani kell azt a folyamatot, azokat a kompetenciákat, amelyek hozzájárulnak az interperszonális és kiscsoportos tevékenységek hatékonyságához, eredményességéhez, gördülékenységéhez. Kagan a személyes, a társas, a gondolkodási és tanulási képességek tudatos fejlesztéséről értekezik kézikönyveiben (Kagan 1992, 2001a, Kagan – Kagan 2009, 2011).

Varga Arankával a kooperatív diskurzusnak ezt a vonulatát kiterjesztettük a kompetencia-fejlesztés területére (Arató – Varga 2006, 2008), vagyis nem egyszerűen az adott területeken szükséges képességek fejlesztését látjuk szükségesnek tudatosítani mind a tanulás szervezői, mind a tanulásban résztvevők számára, hanem a többi kompetencia terület fejlesztését is (ismeretek-tapasztalatok, értékek-attitűdök, meta-kompetenciák).

A kooperatív tanulásszervezéssel kapcsolatos fent is jelzett, több évtizedes kutatások azt mutatják, hogy a kooperatív modellekben az intra- és interperszonális kompetenciák hatékonyabban fejlődnek, mint a hagyományos tanulásszervezési eljárásokban. Az elmúlt évtizedek pszichológiai kutatásai felhívták a figyelmet arra, hogy éppen ezeknek a kompetenciáknak kulcsjelentősége van az egyéni és szakmai boldogulás szempontjából (Goleman 2002, Forgács 2003), ezért ezek tudatos és reflektív fejlesztése a felsőoktatásban is kulcsjelentőségű.

Az elmúlt évtizedek azonban azt is bizonyították, hogy a tudatosan és kooperatív struktúrákban fejlesztett gondolkodási kompetenciák is eredményesebben fejlődnek. Egyrészt mélyebben beívódó, hosszútávon felhasználható ismeretekhez vezetnek, másrészt a résztvevők divergens gondolkodási stratégiákat építenek ki, egy problémához többféle megközelítést vázolnak fel, harmadrészt képesek egy-egy problémát több oldalról is szemlélni, illetve értően fogadni a különböző megközelítéseket (Johnson – Johnson 1999, Kagan – Kagan 2009).

A tudatos kompetencia alapú fejlesztés keretét azok a csoportfolyamatok képezik, amelyeket a kialakított struktúrák predesztinálnak. Johnsonék kiemelik a folyamatos csoportfejlesztés és- értékelés jelentőségét a kooperatív tanulásszervezés folyamataiban (erről lásd bővebben a csoportfejlesztésről szóló tanulmányt ebben a kötetben). A csoportfejlesztés, vagy csapatépítés (Kagan 1992, 2001a, Kagan – Kagan 2009, 2011) tehát nem egy opcionális lehetőség az oktatók részéről, amikor a kooperatív tanulásszervezést igyekeznek bevezetni oktatói gyakorlatukba, hanem a tudatos intra- és interperszonális kompetencia-fejlesztés szükséges kerete. Az érzelmi intelligencia területén kiemelt hangsúlyt kap e kompetenciák fejlesztése szempontjából a társ- és önreflexió (Goleman 1997, 2002, Forgács 2003), amelyre a legalkalmasabb keretek egyike a kooperatív mikro-csoport nyilvánossága. Vagyis az oktatónak tudatosan készülnie kell arra, hogy a tanulásban résztvevők személyes és szociális kompetenciáit fejlesztenie szükséges.

Általános feltételezés és félreértés, hogy a kooperatív tanulásszervezés elsősorban a személyes és szociális kompetenciák fejlesztésére alkalmas pedagógiai modell. Ez a félreértés valószínűleg abból fakad, hogy alapvetően a kooperatív modellek születésekor a fókusz alapvetően valóban ezeknek a kompetenciáknak a fejlesztésén volt. Azonban mint már többször jeleztem, éppen azért vált igazán izgalmassá a heterogén csoportokra épülő, strukturális megközelítésű kooperatív modellek jelentősége, mert a kognitív és tanulási kompetenciák fejlődésében is hasonlóan nagyobb hatékonyságot és eredményességet biztosított. Egészen pontosan talán azt lehetne mondani, hogy a személyes és szociális kompetenciák fejlesztése éppen azért fontos a kooperatív tanulásszervezés során, hogy a közös tanulás egyre hatékonyabb és eredményesebb legyen minden egyes résztvevő számára.