Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

iDevice ikon Az intézmény weblapja

A Budapest központjában található iskola 1994-ben néhány tucat diákkal kezdte meg működését. Fő célja, hogy szakképzési lehetőséget, angol nyelv és informatika tanulását biztosítsa olyan cigány származású fiatalok számára, akik sikeresen elvégezték az általános iskola nyolc évfolyamát.

Az iskola explicit módon is hangsúlyozza nemzetiségi voltát, cigány kultúrát és történelmet közvetítő tantárgyak oktatásának biztosítása által (Kovats 2001:128). Lemorzsolódási arányuk - honlapjukon közölt információ szerint - évi 15-20%. Az iskolavezetés által szervezett tanórán kívüli tevékenységek sorában hagyományőrző táborok, valamint rendszeres színház-, mozi-, és múzeumlátogatás szerepel.

2004 óta szakközépiskolai osztályokban a diákok érettségi bizonyítványt is szerezhetnek. Az utóbbi években az ország szívében, Kalocsán, és Miskolcon is indított iskolát a fenntartó. Az alapító Varga Gusztáv sikeres cigány művész, a Kalyi Jag együttes frontembere, aki népe iránt érzett felelősségtudatból indíttatva kötelezte el magát a roma fiatalok oktatásának segítése mellett. Az iskolában végzett diákok közül nyomdokain többen kezdtek zenei pályafutásba.